Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Százhetvenhat ember halt meg az UIA lezuhant járatán.
Múlt hét szerdán – miközben Irán tömeges rakétatámadást indított iraki bázisok ellen – Teherán közelében lezuhant az Ukranian International Airlines (UIA) ukrán légitársaság utasszállítója. Napokig tartó tagadás után Irán végül szombaton – miután egyre több nemzetközi forrás erősítette meg a lelövést – elismerte, hogy nem szándékosan ugyan, de a fegyveres erői miatt zuhant le a Boeing típusú repülőgép, összesen 176 ember halálát okozva. Eddig azonban úgy tudta mindenki, hogy egy Tor típusú rakétát lőttek ki az utasszállítóra.
Most azonban – kedden – egy olyan videófelvétel látott napvilágot, amely szerint két rakétát lőttek ki a polgári repülőgépre. Jól látszik az is, a felvételen, hogy nem egymás után azonnal, hanem több másodperc telt el a két rakéta indítása között. A felvételen is látszik (0:20-nál), ahogy az egyik rakéta célt ér, azaz minden bizonnyal felrobban az utasszállító közelében.

A felvétel vége felé (1.33-nál) az is látható, ahogy egy tűzgolyó zuhan az éjszakai égbolton, ez minden bizonnyal már az ukrán repülőgép becsapódás előtti pillanatai voltak.
(Mandiner)