Szijjártó: A brit külpolitika egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása

2019. december 04. 11:41

Ez egybevág a magyar kormány üldözött keresztényeket támogató politikájával – tette hozzá a külügyminiszter.

2019. december 04. 11:41

Nagy-Britannia külpolitikájának egyik sarokköve a vallásszabadság garantálása és a vallási okokból üldözött közösségek támogatása, ez egybevág a magyar kormány üldözött keresztényeket támogató politikájával – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdára virradóra az MTI-nek Londonból telefonon nyilatkozva.

A brit kormány vallásszabadságért felelős miniszterelnöki biztosával egyetértettünk abban megbeszélésünkön, hogy miután a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon – a vallásuk miatt üldözöttek nyolcvan százaléka keresztény –, különös figyelmet kell fordítani az üldözött keresztény közösségek támogatására" – mondta a miniszter.

Magyarország azt szorgalmazza, hogy „a politikai korrektség és a képmutatás elhagyásával a nemzetközi közösség végre világosan beszéljen” a keresztény közösségeket érő támadásokról, ne hagyja őket következmények nélkül, és álljon ki az üldözött keresztények mellett. Magyarország eddig negyvenmillió dollárt költött a közel-keleti és az afrikai keresztény közösségek támogatására, ami miatt egyértelmű megbecsülés övezi a nemzetközi közéletben – tette hozzá.

Továbbra is az az alapelvünk, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van, ennek jegyében a jövőben is támogatni fogjuk azokat a programokat, amelyek a keresztény közösségek helyben maradását vagy a hazájukba történő visszatérésüket teszik lehetővé” – szögezte le Szijjártó Péter. A miniszter a NATO megalapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozón vett részt Londonban, ennek alkalmával találkozott kedden Rehman Chishti vallásszabadságért felelős brit miniszterelnöki különmegbízottal.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2019. december 04. 13:28
Egyébként lassan Angliában már az átlag embereket is támogatni kell. Minap jártunk ott, s a közelünkben késeltek meg egy ártatlan embert. Az ott lévő apró éttermek azonnal bezártak, és mindenki kotródott haza. Nem volt még este 8 óra sem.
Selamat
2019. december 04. 13:24
„Továbbra is az az alapelvünk, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van... " Továbbra is maximálisan egyetértek.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. december 04. 12:56
"„A brit kormány vallásszabadságért felelős miniszterelnöki biztosával egyetértettünk abban megbeszélésünkön, hogy miután a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon" Isten segítsen Benneteket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!