Ankara: A NATO magára hagyta Törökországot

2019. december 06. 19:27

A NATO sokadik kérésre sem minősítette terrorszervezetté a YPG-t, így cserben hagyva a törököket a védelmi miniszter szerint.

2019. december 06. 19:27

Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség – mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken Ankarában. A tárcavezető az észak-atlanti szövetség december 3-ai és 4-ei vezetői találkozójával kapcsolatban kiemelte: Törökországnak, amely csaknem 70 éve NATO-tag, az a prioritása, hogy szövetségeseivel együtt számolja fel a terrorizmus jelentette veszélyt. „Ezzel a céllal elhúzódó tárgyalásokat folytattunk, egy sor közös lépést is tettünk, és bár sok témában megegyezésre jutottunk, a végső ponton nem született egyetértés, Törökország pedig sajnos magára maradt a terrorizmus elleni harcban” – fogalmazott Akar.

A védelmi miniszter a „végső pont” kifejezés alatt  megfigyelők szerint  azt értette, hogy a NATO – Törökország előzetes felszólítása ellenére – nem minősítette terrorszervezetnek azt az észak-szíriai Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amely ellen a török hadsereg október 9-én offenzívát indított. Ankara szerint az YPG a törökországi kurd fegyveres szakadárok szövetségeseként biztonsági fenyegetést jelent számára. A török vezetés a NATO-csúcs előtt jelezte: amennyiben a katonai szövetség nem hagyja jóvá azt a védelmi tervet, amely szerint az YPG fenyegetést jelent Törökországra, Ankara sem támogatja azt a másik aktuális védelmi tervet, amely a balti térséget (Észtország, Lettország, Litvánia) és Lengyelországot érinti.

Törökország a találkozón végül elfogadta a balti térségre és Lengyelországra vonatkozó tervet. Az NTV török hírtelevízió csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török elnök Londonban tett nyilatkozatára hivatkozva arról számolt be, hogy Ankara bár igent mondott, arra szólította fel a szövetséget, hogy ne hagyja egyedül a terrorizmus elleni harcban. Erdogan hozzátette: előzetesen Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Andrzej Duda lengyel elnök is Törökország támogatását kérte telefonon. Stoltenberg a csúcstalálkozót követően újságíróknak arról beszélt, hogy a tagállamok nem vitatták meg az YPG megítélésének kérdését.

A török védelmi miniszter pénteken azt is mondta, hogy „egyes körök” igyekeznek a NATO semmibe vételének bizonyítékaként bemutatni Törökországnak a nemzetbiztonsága érdekében tett lépéseit, ami logikátlan és egyszersmind a tények eltorzítása. A hivatalos úton Rómában tartózkodó Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken a sajtó munkatársainak kijelentette: a balti térséget és Lengyelországot érintő terv nem jelenhet meg anélkül, hogy a Törökországra vonatkozót ki ne adnák. „Jelenleg mindkét terv ugyanabban a fázisban van, várakozik, ha az előbbi megjelenik, az utóbbival együtt fog, ha gond adódna, akkor pedig mindkettő akadályoztatva lesz” – szögezte le. A török diplomácia vezetője hangsúlyozta: Ankara természetesen nincs a balti térség és Lengyelország ellen, de a NATO-nak az a feladata, hogy minden szövetségesét védje. „Nem méltányos, hogy miközben némely országok a mi tervünk útjába akadályokat gördítenek, másokét jóváhagyják” – hangoztatta Cavusoglu.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2019. december 07. 12:39
Moszkva a Krím annektálása óta folytat hibrid háborút a Nyugat, illetve a nyugati államok ellen. A hadviselés lényege, hogy kulcsfontosságú események előtt beavatkoznak a politikai folyamatokba. Ez a gyengeség jele. Oroszország gazdasága kisebb, mint Olaszországé, egyébként sem teljesít jól. Sokszor túlbecsülik. Erőforrásokban gyenge, ugyanakkor szuperhatalmi törekvései vannak, ezért olcsó eszközökkel, dezinformációkkal, hekkertámadásokkal, megfigyelésekkel operál, kihasználva a Nyugat nyitottságát.
áfonya
2019. december 07. 06:11
Törökországot magára hagyták , brüsszeli gazemberek a nato ezt akarták ,hogy Európát elpusztítsák több millió megszálló elinduljon .
Bell & Sebastian
2019. december 07. 00:15
Nem vagyok a kérdés avatott szakértője, de a kurdok és a hozzájuk csatlakozott nyugati önkéntesek nélkül még vidáman tombolna az ISIS. Azok nyakaztak hollywoodi minőségben, ha esetleg valaki nem emlékezne. Nem akarnak nekik területet adni, hogy országuk és államuk legyen, a többi csak porhintés. Európa úgy látja, hogy járni jár, csak nem jut.
békalepcse
2019. december 06. 21:58
Törökország a támogatást remélve egy népírtáshoz vár lelki segítséget. Egyébiránt a török hadsereg európa legütőképesebb hadereje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!