Spanyolország vasárnap negyedik parlamenti választását tartja négy éven belül

2019. november 08. 10:37

A választás tétje, hogy sikerül-e feloldani a belpolitikai patthelyzetet és kormányt alakítani.

2019. november 08. 10:37

A közvélemény-kutatások szerint arra lehet számítani, hogy a szavazás lezajlása után sem lesz könnyebb a kormányalakítás, mert egy párt sem szerez önálló kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget a parlamentben. Ráadásul ezt a többséget nem lehetne elérni csak a baloldali vagy csak a jobboldali pártok esetleges együttműködésével sem.

A felmérések azt mutatják: ahogy a legutóbbi, áprilisi választáson, most is a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) nyerhet, de tavasszal szerzett mandátumaihoz képest gyengébb vagy legfeljebb azonos eredménnyel. A spanyol politikai elemzők úgy vélik, hogy ha a választás végeredménye az előrejelzéseknek megfelelően alakul, akkor a pártoknak meg kell barátkozniuk egy esetleges nagykoalíció gondolatával, amit egyelőre elutasítanak.

Még nem volt példa koalíciós kormányra

Spanyolországban még sosem volt példa nagykoalícióra, ahogy koalíciós kormányra sem. Csakhogy a politikai paletta egyre töredezettebb, egyre több párt van jelen nagyobb támogatottsággal, miközben a döntéshozatalhoz szükséges abszolút többség megszerzésének esélye egyre kisebb, így a választási győzelem nem jelenti automatikusan az irányítás megszerzését. Ez a helyzet vezetett ahhoz, hogy április után most novemberben megismételjék a választást.

A szombati, elmélkedés napjának nevezett kampánycsendet követően a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 9 órától este 20 óráig lesznek nyitva az  az ország összesen 8131 településén és városában. A 34,8 millió választásra jogosult 350 alsóházi (kongresszus) és 208 felsőházi (szenátus) képviselői hely sorsáról dönthet.

A hatóságok zavargásoktól tartanak Katalóniában

A választás zavartalan lebonyolítása érdekben Katalóniában megerősítették a biztonságot, a belügyminisztérium több ezer rendfenntartót csoportosított át az ország más területeiről. A hatóságok rendbontásoktól tartanak, mert Katalóniában három hete folyamatosak a tüntetések, és a hétvégére is megmozdulások várhatók.

Katalóniában azután kezdődtek a demonstrációk, hogy a spanyol legfelsőbb bíróság október 14-én kilenc katalán függetlenségi politikust ítélt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésekre a két évvel ezelőtt alkotmányellenesen megrendezett népszavazás miatt.

A katalán krízis a választási kampány fő témája. A jobboldali ellenzéki pártok gyengekezűséggel vádolják a szocialista ügyvezető kormányt. A konzervatív Néppárt (PP) szerint ha a szavazás nem lesz zavartalan Katalóniában, azért Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő lesz a felelős.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2019. november 08. 11:17
Nagykoalíció alakításához kérjék ki a magyar ellenzék véleményét. A hatalomért bárkivel, az ördöggel is összefogtak-az ő szóhasználatuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!