NGO-hajó miatt emeltek vádat Salvini ellen

2019. november 19. 14:03

Még belügyminiszterként akadályozta meg az Open Arms kikötését.

2019. november 19. 14:03

Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása címén a szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a Liga vezetője ellen az Open Arms civilhajó feltartóztatásáért, amely augusztusban 164 személlyel a fedélzetén 19 napig nem köthetett ki Olaszországban – jelentette az olasz sajtó kedden.

Matteo Salvini közösségi oldalán úgy reagált, újabb vizsgálat sújtja „a határok, a biztonság, Olaszország becsülete megvédéséért”. Hozzátette, számára ez kitüntetésnek számít, „újra ugyanezt tenném” – jegyezte meg a Liga vezetője. Agrigento ügyészsége a vádemelési javaslatot a szintén szicíliai Palermo bíróságához nyújtotta be, amelynek tizenöt nap áll rendelkezésére, hogy elvesse vagy továbbítsa az eljárást az úgynevezett miniszteri bíróságnak, amely kormánytagokat érintő ügyekben dönt.

A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója augusztus 20-án este köthetett ki, miután tizenkilenc napon át várakozott Lampedusa vizein. A kikötést végül éppen Luca Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el. A hajón akkor 84 migráns volt, a többieket már korábban partra szállították. A civilhajó olasz vizekre való megérkezésekor Matteo Salvini megtagadta a kikötést. Az ügyész augusztus 20-án azzal egy időben engedélyezte a migránsok partra szállását, hogy az akkor zajló kormányválságban Giuseppe Conte miniszterelnök az államfőhöz ment benyújtani lemondását. A migránsok szétosztására hat EU-tagállam jelentkezett.

Hasonló vádakkal Matteo Salvinivel szemben tavaly is eljárás indult, akkor a Diciotti hajó ügyében: az olasz parti őrség hajója 2018 augusztusában öt napon át várakozott a szicíliai Catania kikötőjében 177 személlyel, akik nem szállhattak partra. A belügyminiszter csak azután engedélyezte leszállásukat a hajóról, hogy más országok és az olasz egyház vállalta a migránsok befogadását.

A szicíliai ügyészségek a Diciotti-ügyében is vádemelést kezdeményeztek Matteo Salvinivel szemben. A szenátor Salvini mentelmi jogának visszavonására azonban először februárban a parlament illetékes bizottsága, majd márciusban a felsőház is nemmel szavazott.

(MTI)
 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ondiabind
2019. november 21. 03:42
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
EMM195
2019. november 20. 09:59
Szicíliában a pénz az úr. Ha nem így lenne, nem lett volna maffia.
Tatulus
2019. november 20. 00:23
Már meg sem lepődök - a libsik=komcsik, de a legrosszabb fajtából! Dettó ugyanazt teszik, mint anno Rákosi pajtás, vagy Berija elvtárs - összenő, ami összetartozik!
balsors
2019. november 19. 21:36
Gy.bá kilóra megvette az olasz igazságszolgáltatást, de máshol is sok pénzt fordít az igazságszolgáltatás mérlegének elhangolására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!