„Saját szankcióikat megkerülve az amerikaiak havonta több mint 30 millió dollár értékben csempésznek ki Szíriából, és a belátható jövőben nem szándékoznak elhagyni ezt a környéket” – mondta.
Korábban a Pentagon közölte, hogy továbbra is ellenőrzése alatt szándékozik tartani az északkelet-szíriai olajmezőket. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangoztatta: ellentétes a nemzetközi joggal a szíriai amerikai katonai jelenlétnek a lelőhelyek fenntartása ürügyén való fenntartása.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes ezzel kapcsolatban az Interfax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok saját geopolitikai céljai érvényesíteni van jelen Szíriában amiből igyekszik gazdasági értelemben is „hasznot húzni”. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben az orosz jelenlét „a nemzetközi jog összes követelményének és normájának feltétlen tiszteletben tartásán” alapul.
(MTI)