A 61 éves orvosprofesszor, sebész Tomasz Grodzki 2015 óta az ellenzéki Polgári Platform szenátora. A szocializmus időszakában ellenzéki tevékenységet is folytatott, 1981-ben egyik vezetője volt az akkori diáksztrájknak.
Grodzki a megválasztása után mondott beszédében nagy kihívásnak nevezte, hogy a „nemzet a maga mély bölcsességében” a választáson úgy döntött: a szejm a kormánypárté, a szenátus pedig az ellenzéké legyen. Reményét fejezte ki, hogy a felsőházi erőviszonyok enyhítik a lengyelországi politikai megosztottságot.
„Ha valaki azt gondolja, hogy lassítani fogjuk a szejm munkáját, téved” – jelentette ki, utalva arra, hogy a felsőház többek között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat. Aláhúzta: a szenátusnak „a gyors törvényalkotás helyett a jó törvényalkotást” kell képviselnie. Andrzej Duda elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy nyitott az új szenátusi elnökkel való együttműködésre.