Elhagyja a süllyedő hajót a spanyol liberális pártvezér

2019. november 11. 13:55

Albert Rivera öt év után távozik a spanyol belpolitikából is.

2019. november 11. 13:55

Lemondott hétfőn az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöki posztjáról Albert Rivera, aki távozik a politikai életből, miután pártja az előző napi parlamenti választásokon elveszítette mandátumainak 70 százalékát. „Amikor egy közös projekt sikeres, nekünk vezetőknek tudnunk kell, hogy a siker mindenkié, de azt is tudjuk, hogy a rossz eredmény csak a vezetőé” – fogalmazott a politikus. Mint mondta, vállalja a felelősséget pártja rossz választási szerepléséért, ezért lemondása mellett arról is döntött, hogy nem veszi át az új parlamentben elnyert mandátumát sem.

Személyes hangvételű beszédében felidézte, miként kezdődött politikai pályafutása 2006-ban, amikor egy újonnan alakuló katalán politikai platform, az Állampolgárok elnökévé választották, és a párt milyen utat járt be, amíg a spanyol parlament harmadik legnagyobb frakcióját alakíthatta meg az áprilisi választások után. Az akkori szereplés a párt történetek csúcsát jelentette, míg most, fél évvel később „ugyanazokkal a jelöltekkel, ugyanazzal a programmal" az eddigi legrosszabb országos választási eredményét könyvelheti el – mondta a politikus.

Rivera hangsúlyozta: mérsékelt, alkotmánypárti liberálisként, ahogy emberek millióit, őt is aggódik az országért, amelyet most kormányozni kell. Továbbá beszélt arról is, hogy szükség van a politikai középre, és nem szabad megengedni a kétpártrendszer visszatérését.  Hozzátette: a párt rendkívüli kongresszuson fog dönteni jövőjéről. A 39 éves, eredetileg jogászként dolgozó Rivera, a katalán civil értelmiségiek által alapított párt első elnöke volt.

2014-ben tették tevékenységüket országossá, generációváltást és politikai megújulást hirdettek azt hangsúlyozva, hogy a politikai elit hiteltelenné vált, eltávolodott az emberektől és gondjaiktól. Rivera pártvezetőként a korrupció elleni küzdelemnek és Spanyolország egységének volt az élharcosa. Katalán pártként pedig elsőként állt a függetlenségi törekvések elleni mozgósítás élére.

Az elnököt pártján belül sok bírálat érte azóta, hogy Andalúziában januárban a bevándorlásellenes VOX párttal együttműködött azért, hogy a konzervatív Néppárt (PP) vezetésével jobboldali helyi kormány alakulhasson. Majd a májusi helyhatósági választások után több helyen is ugyanígy tettek. A pártból több meghatározó politikus is kilépett az elmúlt hónapokban, mert úgy vélték, hogy az eltávolodik eredeti alapértékeitől.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
subshelpcrip
2019. november 11. 17:46
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!