Az USA volt ukrajnai nagykövete szerint Trump kérésére rendelték vissza Kijevből

2019. november 15. 20:44

Trump szerint Yovanovitch „bárhol is volt, mindenütt rosszul alakultak vele a dolgok”.

2019. november 15. 20:44

Marie Yovanovitch, aki 2016 és 2019 tavasza között teljesített diplomáciai szolgálatot Ukrajnában, bevezető nyilatkozatában leszögezte, hogy Ukrajna „ma harctér, de módja van rá, hogy kikerüljön Oroszország vonzáskörzetéből”. Jó és okos dolognak nevezte Ukrajna támogatását.

A volt nagykövetet 2019 májusában rendelték vissza állomáshelyéről. Tanúvallomásában elmondta, hogy egyesek lejárató kampányt folytattak ellene – ahogyan fogalmazott – „nem hivatalos diplomáciai csatornákon keresztül”. Ezek az emberek, Donald Trump elnökkel együtt „alaptalan vádakkal” illették őt, és meggyőzték az elnököt a hazahívásáról, holott a külügyminisztériumban tudták, hogy az ellene felhozott vádak nem felelnek meg a valóságnak – tette hozzá.

Korrupció

Yovanovitch megismételte a korábbi, zárt ajtók mögötti meghallgatásán elmondottakat, miszerint „aggódik” a külügyi szolgálat színvonalának romlása miatt, mint ahogyan az amerikai külpolitika egészéről is így vélekedett. Úgy vélte, hogy a külügyminisztérium vezetése kudarcot vallott abban, hogy elhárítsa azokat a „külföldi és korrupt érdekeket, amelyek foglyul ejtették Ukrajna-politikánkat”. A diplomata azonban nem nevezte meg, kire, kikre is gondolt.

Rövid nyilatkozata után Adam Schiffnek, a hírszerzési bizottság demokrata párti vezetőjének kérdésére megerősítette, hogy Donald Trump kérésére rendelték őt vissza Kijevből. Kifejtette, hogy az amerikai diplomácia számára fontos kérdés volt a korrupció elleni küzdelem Ukrajnában is, mert – mint mondta – „a korrupció aláásta a kormányzati rendszer integritását”. Hozzátette: a korrupció „szovjet örökség”. Meglátása szerint azonban az ukránok nem nagyon akartak változtatni ezen, annál is kevésbé, mert ennek ellenére is voltak amerikai partnereik. Kérdésre válaszolva Yovanovitch tagadta, hogy Ukrajna beavatkozott volna a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.

Joe Biden és Hunter Biden ügye

Vajon tisztában volt-e azzal, hogy az amerikai politikai irányvonal része Trump kérése az ukrán vezetéshez arra vonatkozóan, hogy ki kellene vizsgálni Joe Biden volt alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit? – tette fel a kérdést egy demokrata párti szenátor. Yovanovitch azt válaszolta: ő már Donald Trump és Volodimir Zelenszkij júliusi telefonbeszélgetése előtt két hónappal elhagyta Ukrajnát, de az ő nagyköveti megbízatása idején ez nem volt. „Lehetségesnek” tartotta ugyanakkor, hogy a Trump által felvetett korrupcióellenes vizsgálat inkább az amerikai elnök, mintsem az amerikai külpolitika érdekeit szolgálta.

Trump is reagált

A volt nagykövetnő válaszolt arra a Twitter-bejegyzésre is, amelyet a meghallgatása közben tett közzé Donald Trump. Bíráló megjegyzésében az elnök azt írta, hogy Yovanovitch „bárhol is volt, mindenütt rosszul alakultak vele a dolgok”. Schiff felolvasta a Twitter-bejegyzést, mire a diplomata – utalva arra, hogy Szomáliában is diplomáciai szolgálatot teljesített – leszögezte, hogy mindenütt jól és az Egyesült Államok érdekeit szem előtt tartva végezte a dolgát. „Megfélemlítőnek” nevezte a Twitteren Trump által írtakat.

A meghallgatás kezdetén Donald Trump az egyik Twitter-bejegyzésben azt írta: ezt az egész meghallgatás-sorozatot le kellene zárni az ukrán külügyminiszter csütörtöki nyilatkozata után. Vadim Prisztajko, az ukrán diplomácia vezetője ugyanis azt nyilatkozta, hogy Gordon Sondland, az Egyesült Államoknak az Európai Unióhoz delegált nagykövete egyáltalán nem kötötte az Ukrajnának nyújtandó katonai segélyt a Joe Biden és fia ukrajnai üzleti ügyeit érintő vizsgálatokhoz.

A Fehér Ház péntek délután közleményben tudatta: Yovanovichot bíráló Twitter-bejegyzésében Donald Trump nem fenyegetett, hanem egyszerűen csak személyes véleményét közölte.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nticovqui
2019. november 18. 00:35
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
zankider
2019. november 17. 18:50
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
barnabibambi
2019. november 16. 17:03
Trampli nyakán szorul a hurok!
B_kanya
2019. november 16. 12:55
Itt ismét említsük meg a sütiosztogató victoria "fuck EU" nuland szerepét...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!