Videó az akcióról, amelyben meghalt az Iszlám Állam vezére

2019. október 31. 07:14

A korábban közöltekkel ellentétben többen haltak meg az akcióban, amelyben ismeretlen fegyvereseket is megöltek.

2019. október 31. 07:14

Az amerikai védelmi minisztérium szerdán sajtókonferencián hozta nyilvánosságra az Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője likvidálásakor készült videók egy részét. Al-Bagdadit az amerikai különleges erők vasárnapra virradóra Szíriában végrehajtott rajtaütéskor likvidálták. Pontosabban: amikor a terrorista vezér érzékelte, hogy az amerikai katonák közelednek, két gyermekével és két feleségével együtt felrobbantotta magát az épület alatti alagútban. A korábbi tájékoztatás szerint három gyerek halt meg.

A Pentagon által nyilvánosságra hozott, szürkés és elmosódott videón látható, amint az amerikai katonák lőnek az épületnél lévő terroristákra, majd az épület maga is felrobban. Az is látható, ahogy légicsapás ér ismeretlen fegyvereseket, akik az amerikai helikopterekre lőttek. A videót bemutató Kenneth McKenzie tábornok, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának vezetője a sajtókonferencián elmondta: a rajtaütés után az amerikaiak robbantották fel az épületegyüttest. „Úgy nézett ki, mint egy óriási gödrökkel teli autóparkoló” – fogalmazott a tábornok.

A tábornok elmondta azt is: látták, amint al-Bagdadi bemászik egy lyukba – amely, mint később kiderült, az alagút bejárata volt –, húzta maga után a két kisgyerekét és aztán felrobbantotta magát és a gyerekeket. A többi terrorista közben az épület előtt figyelte, mi történik. Az épületben még négy nő és egy férfi halt meg, valamennyien az öngyilkos merénylők által alkalmazott, robbanószerekkel megrakott mellényt viseltek.

„Egyértelművé akarom tenni, hogy a feszültség és az akció és nagy hordereje ellenére is mindent elkövettünk annak érdekében, hogy ne legyenek civil áldozatok, és hogy megvédjük a feltételezéseink szerint az épületben tartózkodó gyermekeket” – hangsúlyozta Kenneth McKenzie.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2019. november 02. 16:00
Meglehetősen furcsa ill. nem furcsa hogy az USA volt szövetségeseit akiket ők fegyvereztek fel,pénzeltek,nem fogják el élve.Inkább orvul legyilkolják,hogy ne beszélhessenek volt gazdáikról!
Peter8811
2019. november 01. 04:13
Nekünk is lebombázták az amerikaiak a Szabolcs utcai házunkat, sebészi pontossággal, lehet otthon meg előadták hogy végeztek Szálasi Ferenccel.
kuznyecov
2019. október 31. 19:24
És mi lesz a Cigány Állam vezérével?
mo ching
2019. október 31. 19:18
Ez egy meglehetősen gagyi színvonalú, részletetekben nem túl gazdag videó. Ebbe bele lehet magyarázni mindent, mint a múltkori "drónt cipelt az iráni yeti harcos" videó, vagy mi volt az a homályos felvétel valamiről, vagy annak az ellenkezőjéről. Tekintve, hogy a műholdak kamerája is olyan érzékeny, hogy olvasni lehet vele 200 km magasból, ez a felvétel nem bizonyít semmit. Csak azt, hogy a csóri kutya is megszívta a szőnyegbombázást, hiába volt gyorsabb a reflexe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!