Értékrend tekintetében tehát nem állhat különösebben távol a magyarok nagy brüsszeli ellenségétől, a holland Frans Timmermanstól, mégis ő lehet az az uniós politikus, akiktől a magyaroknak egyáltalán nem kell tartaniuk – feltéve persze, hogy erősek vagyunk és egységesek.
Aki Von der Leyen megválasztása előtti kortesbeszédét meghallgatta, az Brüsszelben egészen szokatlan hangvételű kettős beszédre lehetett figyelmes. Ursula von der Leyen egyszerre beszélt a zöldeknek (amerikai demokrata képviselők nyomán európai Green Dealt szeretne az első 100 napjában, „Európának olyan határok kellenek, ahol emberség honol”) és a migrációellenes konzervatívoknak (a legjobban nem a migránsok, hanem a gyermekeink szorulnak védelemre, „meg kell állítanunk az irreguláris migrációt”, „a nacionalizmus ellen nem lehet internacionalizmussal küzdeni, kell a nemzet is”), a timmermansi értelemben vett jogállamiság-guruknak („a jogállamiság tiszteletében nem köthetünk kompromisszumokat”) és a folyamatos politikai túlkapásokat elkövető Jean-Claude Juncker kritikusainak („a Bizottság mindig a szerződések független őre marad”), a szociáldemokratáknak („fel fogok lépni egy igazságosabb adórendszerért”) és a liberális gazdaságpolitikát követőknek („azt szeretném, hogy ismét érje meg dolgozni”).
Von der Leyen első bizottsági alelnökévé tette a visegrádiakkal szemben mindig harsány kritikát megfogalmazó Frans Timmermanst,
de kinevezett három közép- és kelet-európai alelnököt is,
többet, mint bármelyik másik bizottsági elnök. A legnagyobb költségvetésű portfóliót, a mezőgazdaságot Janusz Wojciechowski személyében a lengyelek kapják, minden bizonnyal a magyaroké lesz a tekintélyes bővítési tárca, Dubravka Šuica horvát biztos pedig olyan posztot kap, amelynek már az elnevezése is komoly pozitív gesztus a fogyatkozó népességű Közép-Európa számára: a Bizottság első demokráciáért és demográfiáért felelős biztos lesz.