Mi van Ursula von der Leyen fejében?

„You don’t actually need me to stand for anything, you just need me to stand.” (Francis Underwood, Kártyavár)

Legkésőbb a migrációs válsággal

ami felülemelkedni látszik az öreg kontinens pártcsaládjain.

A piros (vagy zöld?) sarokban csörgetik kardjukat a magukat progresszíveknek vagy liberálisoknak nevezők, akik ellenfeleik szerint utópista újmarxisták – a kék sarokban pedig a magukat konzervatívoknak nevezők bozótharcolnak, akiket ellenlábasaik bigott szélsőjobbosoknak titulálnak.

Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kultúrharcos besorolása Marx-emlékbeszéde után egyértelmű volt – de hol állhat szintén néppárti utódja, az „európai életmód védelméért” felelős bizottsági alelnököt kinevező Ursula von der Leyen? Utánajártunk.

*

Az Európai Bizottság leendő néppárti elnöke, Ursula von der Leyen volt német hadügyminiszter feldobta a labdát a kulturális lövészárok mindkét oldalán politizáló brüsszelitáknak, amikor bejelentette: a migrációval és integrációval foglalkozó uniós biztost, a görög Margarítisz Szkinászt „az európai életmód védelméért” felelős bizottsági alelnöknek fogja majd kinevezni. Bár a biztost az ártalmatlan görög jobbközép Új Demokrácia küldte, és eddigi politikusi ténykedése finoman szólva sem festi róla egy kardcsörgető neonáci Árész képét, a válasz a lövészárok túloldaláról mégsem maradt el. Magid Magid, a nagy-britanniai zöldek szomáli menekült képviselője véleménycikkében „szélsőjobboldalinak” nevezte Von der Leyen portfólióleosztását, és úgy fogalmazott, a leendő bizottsági elnök „minden korábbi, progresszív Európa-tervre irányuló ígéretét kiüresítette”.

Magid részéről, felvetése azonban továbbgondolandó: tényleg, egyáltalán mit is üresített ki a német csúcspolitikus?

Von der Leyenről hazájában családügyi minisztersége, azaz 2005 óta az a hír járja: politikai ténykedésének homlokterében távolról sem a szakmai tartalom áll. Thomas Öchsner, a Süddeutsche Zeitung újságírója egyenesen úgy fogalmaz vele kapcsolatban, hogy „az önmegjátszás mestere, és elsősorban egy dolgot visz a politikai napirendre: saját magát”.

És valóban: Von der Leyen bár belgiumi születésű, mégis mindig tudja, hová álljon. Bár Angela Merkel CDU-jában politizál, amely nevében hordozza a kereszténydemokrata értékrendet, még főnökénél is megengedőbb például a melegtémákkal szemben, a teljes egyenlőség és az örökbefogadási jog mellett kardoskodik. Orbán Viktor miniszterelnök szereti hangsúlyozni, hogy hétgyermekes családanyaként Von der Leyen nyilván nem egy individualista liberális értékrendjét vallja – mégsem okozott számára problémát, hogy ebbe a hétgyermekes családba befogadjon egy szír menekültet. De van szociáldemokrata arcéle is: családügyi miniszterként a híres-hírhedt Hartz IV, a német munkanélküli-segély emelését szorgalmazta a gyermekes családok számára. Ő a német kereszténydemokraták ügyeletes nőjogi aktivistája is: még Merkel kancellár is összeborzolta a szemöldökét, amikor munkaügyi miniszterként előállt azzal a javaslattal, hogy legyen kötelező nőkvóta a piaci nagyvállalatok vezetőinek körében.

Ha hihetünk a jeleknek, Von der Leyen szíve inkább az európai progresszívek felé húz, a politikai spektrumon pedig

Értékrend tekintetében tehát nem állhat különösebben távol a magyarok nagy brüsszeli ellenségétől, a holland Frans Timmermanstól, mégis ő lehet az az uniós politikus, akiktől a magyaroknak egyáltalán nem kell tartaniuk – feltéve persze, hogy erősek vagyunk és egységesek.

Aki Von der Leyen megválasztása előtti kortesbeszédét meghallgatta, az Brüsszelben egészen szokatlan hangvételű kettős beszédre lehetett figyelmes. Ursula von der Leyen egyszerre beszélt a zöldeknek (amerikai demokrata képviselők nyomán európai Green Dealt szeretne az első 100 napjában, „Európának olyan határok kellenek, ahol emberség honol”) és a migrációellenes konzervatívoknak (a legjobban nem a migránsok, hanem a gyermekeink szorulnak védelemre, „meg kell állítanunk az irreguláris migrációt”, „a nacionalizmus ellen nem lehet internacionalizmussal küzdeni, kell a nemzet is”), a timmermansi értelemben vett jogállamiság-guruknak („a jogállamiság tiszteletében nem köthetünk kompromisszumokat”) és a folyamatos politikai túlkapásokat elkövető Jean-Claude Juncker kritikusainak („a Bizottság mindig a szerződések független őre marad”), a szociáldemokratáknak („fel fogok lépni egy igazságosabb adórendszerért”) és a liberális gazdaságpolitikát követőknek („azt szeretném, hogy ismét érje meg dolgozni”).

Von der Leyen első bizottsági alelnökévé tette a visegrádiakkal szemben mindig harsány kritikát megfogalmazó Frans Timmermanst,

többet, mint bármelyik másik bizottsági elnök. A legnagyobb költségvetésű portfóliót, a mezőgazdaságot Janusz Wojciechowski személyében a lengyelek kapják, minden bizonnyal a magyaroké lesz a tekintélyes bővítési tárca, Dubravka Šuica horvát biztos pedig olyan posztot kap, amelynek már az elnevezése is komoly pozitív gesztus a fogyatkozó népességű Közép-Európa számára: a Bizottság első demokráciáért és demográfiáért felelős biztos lesz.

*

Ursula von der Leyen nem meggyőződésből vagy szívjóságból tesz gesztusokat a közép-európai országok felé, mondatait pedig nem véletlenül keveri konzervatív és progresszív üzenetekből. Ursula von der Leyen

– nem csak a konzervatív vezetésű visegrádi országokban, hanem Nyugat-Európában is, ahol országonként változóan 20-40 százalékos választói blokk tart ki körmeszakadtáig az öreg kontinens hagyományos értékei mellett. Őket kihagyni az európai sors formálásából nem csak antidemokratikus húzás, de önsorsrontó destabilizációja is a kontinens békéjének.

Az európai életmód védelméért felelős biztosi poszt védelmében Von der Leyen véleménycikket írt a Weltbe. Felsorolta, mit ért európai értékek alatt – szabadság, egyenlőség, demokrácia, az emberi méltóság tisztelete –, és utána leírt egy mondatot, amit megannyi brüsszelita a 2004-es közép-európai bővítés óta képtelen elfogadni: hogy „az európai életmódot minden különböző formájában őriznünk, erősítenünk és védenünk kell”. Azt is, ahogy a svédek élnek, azt is, ahogy az olaszok, és azt is, ahogy mi csináljuk Danckától Rijekáig.

Von der Leyen – oly sok fél szemére vak brüsszeli csúcsbürokrata után először – látja az erőt és érti a demokráciát. 

És ezért az se fájjon nekünk, hogy nem konzervatív.