Elfogadhatatlannak nevezte a hangnemet, ahogyan néhány holland politikus, köztük a kormányfő beszél Magyarországról, hozzáfűzve, hogy az egyet nem értés még nem ad felhatalmazást a magyar demokrácia állapotának kritizálására. Mint mondta, egyes konkrét ügyekkel kapcsolatos bírálatokra mindig készek reagálni, de a legjobb válasz a tavalyi választások eredménye, amelyen a kormánypártok rekordtámogatottságot szereztek rekordrészvétel mellett.
A miniszter délelőtt felavatta a magyar nagykövetség felújított épületét Hágában, s rámutatott, Magyarország konstruktív és kölcsönösen előnyös együttműködésben érdekelt Hollandiával. Hozzátette, a két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok létesítésének 100. évfordulóját.
Nagyon tiszteljük Hollandiát és a hollandokat, és bár vannak vitáink, máshogy látjuk a világot bizonyos kérdésekben, ez nem akadályozhatja meg az együttműködést számos fontos ügyben – jelentette ki. Kitért egyebek mellett a NATO keretében folytatott erős védelmi együttműködésre, az energiabiztonságot illető közös álláspontokra, valamint arra, hogy Hollandia világszerte nyolc helyszínen biztosít konzuli szolgálatot a magyar állampolgárok számára, fordítva pedig ez három helyszínen igaz.