Pedro Sánchez hangsúlyozta: Spanyolország adósa a diktatúra áldozatainak és hozzátartozóinak, adósa azoknak, aki Európában a fasizmussal szemben harcoltak a második világháborúban, és azoknak is, akik száműzetésbe kényszerültek 80 évvel ezelőtt a spanyol polgárháború után. „A mai Spanyolország a megbocsátás gyümölcse, de nem lehet a felejtés szüleménye” – jegyezte meg.
A szocialista kormány 2018 júniusában egyik első intézkedéseként jelentette be Franco exhumálásának tervét, azzal az indokkal, hogy egy demokratikus országban nem őrizheti mauzóleum egy diktátor emlékét. Az erről szóló kormányzati előterjesztést a spanyol parlament tavaly szeptember közepén szavazta meg.
A diktátor leszármazottai azonban bíróságon támadták meg az exhumálásról szóló döntést. Az ügyben a legfelsőbb bíróság szeptember végén hirdetett ítéletet, jóváhagyva a síráthelyezést. A spanyol parlament ellenzéki pártjai szerint az ügyvezető kormány a két és fél hét múlva esedékes általános választások kampányeseményeként használja az exhumálást.
A konzervatív Néppárt (PP) szerint a múlt helyett inkább jövőre kellene koncentrálni, míg az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt azt hangsúlyozta, hogy ennél fontosabb tennivalók is vannak az országban. Az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali párttömörülés hiányolta az igazságszolgáltatást az áldozatok számára, a Vox radikális jobboldali párt pedig eretnek döntésnek minősítette az exhumálást, amelynek célja a spanyolok közötti ellentét szítása.
(MTI)