Nem mond le a belügyminiszter
A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követeli, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollégái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.
„Továbbra is azt állítom, hogy semmilyen jelzés nem volt a támadó hivatalos dossziéjában, amely arra utalt volna, hogy radikalizálódhat. Megismételem és sajnálattal mondom, miután amennyiben valamilyen jelzés lett volna, elkerülhettük volna az egészet” – fogalmazott a miniszter, aki szerint „politikai per” indítottak ellene azok, akik az ő alkalmasságát kérdőjelezik meg, és a lemondását követelik.
„Hogy felmerül-e a lemondás kérdése? Nem” – jelentette ki Castaner, aki a miniszterelnök teljes bizalmát élvezi. Edouard Philippe kormányfő egy vasárnapi lapinterjúban kizárta a belügyminiszter távozását.
A 45 éves támadó – akit a helyszínen agyonlőttek – 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.