Hogyan alkudj a Nagybazárban? – Isztambulban jártunk

Isztambul új repteréhez közeledve némi rossz érzés fog el. A leszállópálya irányában ugyanis megannyi szélerőmű sorakozik a dimbes-dombos vidéken. Az ég tiszta, a szél azonban olyan erővel fúj a tenger felől, hogy repülőgépünk a földtől mintegy ötven méterre szakítja meg a leszállást, és újra próbálkozik. A sikeres landolást követően bő fél órát gurulunk az utashídig. Isztambul új nemzetközi repülőterének monumentalizmusa a tapasztalt utazókat is lenyűgözi. A török nagyváros előző, Kemal Atatürk nevét viselő légikikötője Európa egyik legforgalmassabbjai közé tartozott, amíg idén nyáron meg nem nyitották az újat. A nagyság és komplexitás tökéletesen szimbolizálja azt, amit Törökország a látogatóinak mutat: egy hihetetlen nagy potenciállal bíró, gazdaságilag emberfeletti teljesítményeket produkáló ország, ami

A reptérről a taxi 35-40 euró a városba, elvileg az idei évben már megnyitják a belvárosig közlekedő vadonatúj metróvonalat is. 

A városba érve első állomásunk a Hagia Szophia, ami meglepetésemre múzeumként üzemel, azaz vallási ceremóniáknak már nem ad otthont. A Szent Bölcsesség temploma egy bizánci építésű, hajdani ortodox bazilika, ami a történelem viharaiban megannyiszor cserélte oltárán a keresztet és Allah szimbólumát. Az ókori építészet csúcsteljesítményét minden egyes falnál érezni lehet. Az 55,6 méter magas, 31 méter átmérőjű főkupolából megannyi előcsarnok és rejtett terem nyílik; a Hagia Szophia a sevillai katedrális 1196-os elkészültéig a keresztény világ legnagyobb alkotása volt. A templomban egymás mellett kap helyet Allah kalligráfiája és Jézus mozaikos képe. Kicsit érdekes érzés a két legnagyobb – a történelem során oly sokszor szemben álló – vallás szimbólumait egy ilyen épületben, egymástól alig 20 méterre látni. A magyar történelem két szállal is kötődik az épülethez: a karzat bal oldalán található két mozaik közül az egyik Mária mellett II. Ióannész bizánci császárt és feleségét, Eiréné császárnét ábrázolja, aki I. Szent László magyar király lánya, eredeti nevén Piroska. A másik vonatkozás a két budai gyertyatartó a mihráb két oldalán, amiket 1526-ban, Buda első elfoglalásakor hoztak Isztambulba a törökök az akkor már mecsetként működő Haghia Szófiába.   

Az Isteni Bölcsesség templomától alig 40 méterre található a város egyik legizgalmasabb látnivalója, a Bazilika Ciszterna vagy más néven az Elsüllyedt Palota. Konstantinápoly alatt egykor több száz ciszternából álló hálózat biztosította a város folyamatos vízellátását. Ezek közül a leghíresebb az Elsüllyedt Palota, amit I. Iustinianus császár épített 532-ben. A 336 darab márvány oszlop között sétálgatva két dolgon döbbenünk meg; az egyik, hogy milyen hihetetlen építészeti bravúrokat tudtak alkalmazni 1500 évvel ezelőtt; a másik pedig a csend, amibe a belváros nyüzsgéséből csöppentünk. 

Az archeológiai múzeum mellett található hatalmas parkban a tömeg szinte egymást tapossa.

– nem a Facebookon, hanem a való életben. A Gülhane Parkban baráti társaságok, családok ülnek a fűben, egyes virágágyások között házi piknik a program, máshol kártya vagy ostábla. A délutáni program során látni a gyerekek barátkozását, idegenek közeledését egymáshoz, egymás mellett fér meg a régi arab kaftánt hordó török, burkás feleségével és lányával, illetve a farmernadrágot hordó, az iszlám viseletet mára már teljesen elhagyó modern török polgár. Ez a kettősség szinte egész Isztambulban érzékelhető és természetesen az országot is feszíti, hiszen az iszlamizált erdogani rendszer épphogy kezdi megvetni lábát, felváltva lassan az atatürki szekuláris Törökországot. 

A belváros szűk utcáiban járva megannyi utazási irodával találkozhatunk, egy pillanatra el is gondolkodunk, hogy ezek miből élnek – habár ezt a kérdést Törökország esetében még sokszor feltehetjük. Az egyik sikátorban egy szebb időszak őskövületére lettünk figyelmesek, amint az európai társaságokat promózza az ajtó melletti hirdetőtábla. A két hősi halott, az európai légiipari konszolidáció első áldozatai: MALÉV és SN Brussels Airlines, előbbitől 2012-ben végső búcsút vettünk, míg utóbbinak az utódvállalata ma már a Lufthansa leánycégeként üzemel. Az irodák felirata alapján Isztambul tényleg két világ közötti metropolisz: megannyi helyen hirdetik teljesen ismeretlen iráni társaságok jegyeit, üzbég szállítmányozási cégek cargo szolgáltatását, afrikai és közel-keleti vállalatok járatait. Isztambulban a türkmén és üzbég kisebbség igen jelentős, Kumkapi városrészben komplett utcákban csodálhatjuk a házakon logó üzbég zászlók százait és éttermek sokaságát. 

Az egykori Konstantinápoly mai területét több városrészre osztották fel, de ha délelőtt járunk-kelünk az utcák sokaságában, hamar egy soha véget nem érő piacon találhatjuk magunkat. A 18 milliós metropoliszban komplett negyedek szakosodtak bizonyos fogyasztási cikkekre. Az ezüst-és aranyutca mellett széfutca, mellette pedig ékszertartót árusító üzletekből is találhatunk húszat,-harmincat. Az egyiptomi Fűszerbazár és a régi Nagybazár között egy több százméteres sikátor csak a gombárusoknak ad helyet, kis- és nagykereskedések egyaránt megtalálhatóak itt. A képen az egyik cipőutca estefelé bezárt üzletsora látható. 

Az isztambuli Nagybazár egyértelműen minden törökországi utazás csúcspontja. A Nagybazárral kapcsolatban a mai napig sokan táplálunk illúziókat, hiszen mindenki emlékszik rá – vagy még mesélték neki –, amikor a szomszéd Marika három trombózist átvészelve leutazott Magyarországról Isztambulba busszal Jugoszlávián keresztül és három kiló arannyal, divatos melegítőkkel és selyemkendőkkel tért haza. Tette mindezt igen kevés pénzből. A világ azóta sajnos változott, és erről a Nagybazár árusai is tudomást szereztek. Az árak még messze nem olyan horribilisek, mint nálunk, de okosan kell a furfangos keleti kufárok között mozogni. Elég egy lopott tekintet, és hamar nagy bajban találhatjuk magunkat, amint a negyedik selyemkendőt szeretnék ránk sózni, igencsak felháborító áron. Az „ezt most csak neked, csak ennyiért drága barátom” szövegnek sose dőljünk be, és próbáljunk meg egyszerű öltözetben megjelenni. Amint rájönnek, hogy nem angolul beszélünk, oroszul fognak hozzánk szólni, de nyugodtan hárítsuk ezt is.

Az első ár bő 40%-áért bármit meg lehet venni, annál feljebb ne menjünk, hagyjuk ott őket. A harmadik lépésnél rögtön jó lesz a negyven török líra a száz helyett. A Nagybazár egy lenyűgöző hely, de a környékén lévő utcákban még inkább olcsóbban tudunk hozzájutni az óhajtott portékához. Nyugodtan felejtsük el az angolt, sok helyen értik a magyart, ha pedig nem, mindig ott van a jó öreg számológép – Belgrádtól keletre ugyanis több nem is kell egy jó alkuhoz. 

A Beyazit torony alatti utcákban sétáltunk és beszélgettünk, amikor egy utcaszéli étteremből magyarul szólít meg minket egy török férfi. Az idős törökök eladók és vendéglátósok nagy része meglepően jól beszél egy-két, a szakmához köthető témában magyarul. A bárány kebab mellett hamar belemegyünk a legfőbb kérdéskörbe: hogy miért is szeretik a törökök a magyarokat. A múltban volt olyan török cimborám, aki a 150 éves megszállást baráti látogatásnak és jószomszédi viszonynak tartotta, azonban a pincérünk teljesen más perspektívából láttatja a dolgokat. Véleménye szerint az azeri törökök, a törökök és a magyarok között aligha lehet különbséget tenni, hiszen mindannyian Attila gyermekei vagyunk, és csak a nyelvben vannak „aprócska” eltérések. Az meg – véleménye szerint –, abszolúte nem számít, hiszen mégiscsak a szívünk tesz minket egy néppé. E gondolatmenet vezeti őt arra is, hogy a bemutatkozást teljesen elhagyva mindannyiunkat egységesen Attila pasának szólítson. Rá egy órára már az egyiptomi Fűszerbazár üzleteit vesszük szemügyre, amint megtudják, hogy honnan jöttünk, hirtelen mindenki Attila pasa lett. Úgy tűnik, ez ilyen közmegegyezés Törökországban.  

Eminönü sikátorait szelve valamilyen furcsa érzés keríti hatalmába az embert. Az utcák állapota egészen keleties, de mégis van bennük valami nyugati. Isztambul metropolisza közel sem elmaradott, egyes részei akár London második zónája is lehetnének. Egy valami van itt, ami Londonban nincs – kőkemény történelem és múlt. Természetesen a Tower of London és a Shakespeare Globe színház is a múlt egy fényes időszakának lenyomata, a boltok felett húzódó házak homlokzata több száz évet nézett „premier plánban”. A régi Konstantinápoly házai egyenként többet láttak, mint a Tower, a Notre Dame vagy a regéci vár. És még 2019-ben is lakják őket, ahogyan azt tették 616-ban, 1542-ben és 1820-ban.  

A történelem lehelete és keleti modernitás: Isztambulba egyszer mindenkinek el kell látogatnia.