Éljen Itália, azaz Italia Viva – színre lépett Renzi új pártja

2019. október 20. 15:41

A Tiszta Kezek jelképére hasonlító pártlógóval ellátott első számú tagkönyvet a volt kormányfő kapta, aki Salvini szerint nem tud elszakadni a hatalomtól.

2019. október 20. 15:41

Alig éri el az öt százalékot, mégis meghatározó kormányerőnek számíthat a centrumpárti választókat csalogató Italia Viva (IV) nevű új olasz párt, amelynek első nagygyűlését alapítója Matteo Renzi volt kormányfő, a balközép Demokrata Párt (PD) volt főtitkára vasárnap zárta le Firenzében. Renzi beszédében kijelentette, most útjára indított pártja "készen áll a jövőre". Mintegy kormányprogramot vázolt fel számos javaslattal, hangsúlyozva, hogy ezeket a jelenlegi római kormánynak nem "ultimátumként" kell megélnie.

Salvininek, a Liga vezetőjének is üzent, úgy vélekedve, hogy a kikötők lezárásával sem állította meg a kisebb migránscsónakokat, amelyek Salvini belügyminisztersége alatt is folyamatosan érkeztek. „Salvini semmit nem változtatott meg, csak félelmet és gyűlöletet keltett az olaszokban” – mondta Matteo Renzi. Salvini viszont a Liga szombati római tömegdemonstrációján arról beszélt, hogy az olasz balközép kormányok „kezéhez vér tapad”, mivel a kikötők megnyitásával a földközi-tengeri átkelések halottainak száma is emelkedik.

Firenzében alakult meg, a volt firenzei városvezető által

A pártalapító Matteo Renzi a kongresszusi központtá alakított volt firenzei vasútállomáson, a Leopoldán tartotta az IV első találkozóját. A politikus 2009-től minden ősszel a Leopoldára szólítja híveit. A mostani találkozó a 2029 címet kapta, arra utalva, hogy Renzi már a következő tíz évre tervez. A politikai karrierjét Firenze polgármestereként kezdő Matteo Renzi 2014 és 2016 között volt kormányfő, amikor az általa szorgalmazott alkotmányos népszavazás kudarca után lemondott. 2013-tól vezette a Demokrata Pártot egészen 2017-ig.

Elemzők Matteo Renzit tartják a PD és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) között szeptember elején megalakult kormány szellemi atyjának. Renzi aztán szeptember közepén kilépett a PD-ből és szeptember 18-án saját pártot alapított, amelynek mintegy hatvan tagja van már a római parlamentben.

Toszkána lesz az első megmérettetés

A közvélemény-kutatásokban kevesebb mint öt százalékra mért IV jövő tavasszal a Toszkánában esedékes tartományi választásokon akar indulni. A párt súlya viszont ennél nagyobb a jelenlegi kormányban, ahol bomlasztja a PD és M5S közti egyébként is törékeny egyensúlyt. Sajtóértesülések szerint Renzi egyenesen Giuseppe Conte miniszterelnök leváltására készül az M5S-t vezető Luigi Di Maióval szövetkezve a PD-vel szemben.

A Renzi által választott Élő Olaszország elnevezés kísértetiesen emlékeztet a szintén az országot éltető Forza Italia, Hajrá Olaszország névre, amellyel huszonöt évvel ezelőtt Silvio Berlusconi lépett a politikai színtérre. Az IV logóját is bemutatták, amelyen a párt neve mellett egy repülő sirály rajza látható. A jelkép Antonio Di Pietro, a Tiszta Kezek korrupcióellenes vizsgálatsorozat egykori ügyésze volt pártjáéra emlékeztet. Az új párt első számú tagkönyvét Matteo Renzi kapta meg.

Az Élő Olaszország a bal- és a jobbközép csalódott szavazóit igyekszik magához csábítani. Sajtókommentárok megjegyzik, hogy a pártalapítás egyértelműen Renzi „bosszújára” utal az őt korábban miniszterelnökként és főtitkárként is megbuktató PD-vel szemben. Matteo Renzi első számú politikai ellenfeleként Matteo Salvinit nevezte meg, akivel a héten televíziós vitában mérte össze erejét.

Renzi új pártjáról Matteo Salvini vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Renzi nem tud elszakadni a hatalmi bársonyszéktől. „Conte, Di Maio, Renzi jövő vasárnap kapnak leckét demokráciából” – jelentette ki Matteo Salvini az október 27-i tartományi választásokra utalva Umbriában, amelynek élére a Liga törekszik ötven év baloldali kormányzás után.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a ló néz, a csikó lát
2019. október 20. 18:50
Magyarország nevében gratulálunk!
néhai Ch.Pilot
2019. október 20. 17:34
Na, ott is jön a megtévesztés, megosztás! Remélem, az olaszoknak lesz annyi eszük, hogy elutasítják!
Vainamoinen
2019. október 20. 16:02
Rosszul idozitett. Az olaszoknak elege van a migransokbol es az okat tamogato baloldalbol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!