Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Továbbra is él az októberi távozás Dominic Raab és Michael Gove szerint.
Annak ellenére, hogy szombaton Boris Johnson hosszabbítást kért Brexit-ügyben, két kabinettag, a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter egyaránt úgy látja, hogy október 31-én fog kilépni az EU-ból az Egyesült Királyság, nem pedig később.
Domonic Raab – aki korábban Brexit-ügyi miniszter volt – azt mondta a BBC szerint, hogy a brit kormányfő minden előzetes feltételezésre rácáfolt a napokkal ezelőtti megállapodással, és biztos abban, hogy Halloweenkor az ország távozni fog az Európai Unióból. Michael Gove a Sky News-nak nyilatkozva azt mondta: minden akarat és képesség megvan ahhoz, hogy az ország október 31-én távozzon az EU-ból.

Közben Londonban százezrek tüntettek a Brexit ellen az Euronews beszámolója szerint, és egy új brexit-ügyi népszavazást követeltek. A parlamenti képviselők rendkívüli ülése közben az Európai Unióból való kilépés ellenzői ellepték a Hyde Park környékét. Mint írják, az uniós zászlókkal és humoros transzparensekkel felszerelkezett tüntetők nem csak az Egyesült Királyság fővárosából érkeztek, a szervezők 170 busszal szállították a helyszínre őket az ország különböző pontjairól.
A beszámolók szerint a demonstráción részt vett Sadiq Khan londoni polgármester is, aki a Maradók egyik legnevesebb képviselője.