Az FPÖ frakciója nem látja szívesen Strache feleségét

2019. október 09. 19:29

Nem lelkesednek a Nationalratba bejutó Philippáért.

2019. október 09. 19:29

Az Osztrák Szabadságpárt egykori elnöke, Heinz-Christian Strache felesége, Philippa, már biztosan mandátumhoz jut az osztrák törvényhozásban. A szintén az FPÖ színeiben induló Philippa Strache listáról juthat be a Nationalratba, amit az FPÖ frakciója nem fogadott kitörő örömmel. 

Az FPÖ frakciója már dolgozott egy ideje azon, hogy megakadályozza Philippa Strache mandátumhoz jutását (az egykori pártelnök felesége csak a második helyen szerepelt a párt dél-bécsi listáján), a választási bizottság azonban egyértelmávé tette, hogy amennyiben a listán előtte szereplő Harald Stefan nem ezzel a mandátumával kíván élni, akkor az Strachét illeti meg. 

A párt országos és bécsi szervezete nem ért egyet a döntéssel. Norbert Hofer és Herbert Kickl szerint a döntést nyugtázni kell, a jövőben pedig meg kell változtatni a vonatkozó szabályozást. Az FPÖ-frakció sem lelkesedik Strachéért: „Nem tudom elképzelni, hogy felvennénk” – mondta Manfred Haimbuchner, a párt felső-ausztriai szervezetének elnöke. A pártvezetés azzal indokolja Strache feleségének elutasítását, hogy „még zajlik a hatósági nyomozás és a belső vizsgálat” Heinz-Christian Strache ügyében.

A nyitóképen: a Strache házaspárt a bécsi operaházban (MTI/EPA/Florian Wieser)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gingchantops
2019. október 12. 10:44
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
kaltran
2019. október 11. 19:07
Nálunk is elkélt volna hasonló koncepció, Dobrev Kálra indulását miért nem akadályozták meg a DK hívei? És ha a villarablóné akárhová mehet Gyurcsány névvel a sifonérban, akkor mi a baj Starche feleségével?
nobusup
2019. október 10. 16:51
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Akitlosz
2019. október 10. 16:05
Na és miért indít egy párt olyan jelöltet, akit nem lát szívesen képviselőnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!