Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

„A török offenzíva egyúttal humanitárius katasztrófával és egy újabb menekültáradat megindulásának veszélyével fenyeget” – hangsúlyozta Jürgen Schulz német diplomata.
A török katonai művelet leállítását követelte közös nyilatkozatban az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt európai tagja csütörtökön.
Az ENSZ BT – zárt ajtók mögött – rendkívüli ülést tartott a nap folyamán a török beavatkozás ügyében. Az ülés összehívását Németország kezdeményezte a testület európai tagjainak nevében.

„Az újabb fegyveres összecsapások Szíria északkeleti részében veszélybe sodorják a teljes régió stabilitását, újabb szenvedést és további üldöztetéseket hoznak a civilekre, növelik a menekültek számát Szíriában és a térségben” – hangsúlyozta állásfoglalásában az ENSZ BT-tag Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Németország, Belgium és Lengyelország.
A nyilatkozathoz csatlakozott Észtország is. A balti állam 2020-tól lesz két évre a BT nem állandó tagja.
Az ENSZ BT ülését megelőzően Jürgen Schulz, Németország ENSZ-nagykövetének helyettese leszögezte, hogy Berlin a lehető leghatározottabb módon elítéli a török katonai műveletet. „Úgy véljük, ez az offenzíva a teljes régió destabilizálódásához és az Iszlám Állam terrorszervezet megerősödéséhez fog vezetni” – emelte ki Schulz. Hozzátette: a katonai művelet helyett a politikai rendezési folyamatot kell előnyben részesíteni. „A török offenzíva egyúttal humanitárius katasztrófával és egy újabb menekültáradat megindulásának veszélyével fenyeget” – hangsúlyozta a német diplomata.
(MTI)