Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

A belügyminiszteri tisztséget független politikusnő tölti be.
Olaszországban letette hivatali esküjét csütörtökön az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) közös kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével. Az 55 éves, pártoktól független Conte második kormányának munkájában 21 miniszter – köztük hét nő – vesz részt.
A belügyminiszteri tisztséget a független Luciana Lamorgese tölti be. Lamorgese Matteo Salvinit, a belvándorlásellenes Liga vezetőjét váltotta a tárca élén.
Conte 2018 júniusa óta vezette első kormányát, amely az M5S és a jobboldali Liga koalícióján alapult. A két párt szövetsége azt követően bomlott fel, hogy a Ligát vezető Salvini az előrehozott választások és a kormányfői tisztség elnyerésének reményében felmondta a kormányzati együttműködést.
(MTI)