Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Netanjahu azt reagálta, hogy meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás.
Beni Ganz, az izraeli Kék-fehér centrista párt elnöke bejelentette csütörtökön, hogy széles alapokon nyugvó, liberális nemzeti egységkormány létrehozására törekszik, amelyet ő vezet.
A keddi előrehozott választásokon legtöbb, 33 mandátumot szerző centrista Kék-fehér párt elnöke újságíróknak nyilatkozva mondta ezt Jeruzsálemben. Mint fogalmazott, nemzeti egységkormányt nem lehet „politikai blokkokkal és trükkökkel” létrehozni. A pártvezető Benjámin Netanjahu miniszterelnök javaslatát bírálta, amely szerint az ő vezetésével jönne létre egységkormány, és a jobboldali-vallásos tömbje tárgyalna más pártokkal, köztük a Kék-fehér párttal a kormány megalakításáról.
Ganz válaszára reagálva Netanjahu azt mondta, hogy meglepte és csalódást okozott neki az elutasítás. Móse Jaalon, a Kék-fehér párt vezető politikusa Benjamin Netanjahuval kapcsolatban az egységkormányról kijelentette: „vele nem fog menni”, mert személye árt a Likudnak, a nemzeti tábornak, Izraelnek. Jaalon felszólította a kormányfőt, hogy vonuljon vissza. „Nem nyűgözött le bennünket Netanjahu jobboldali pártokkal kötött megállapodása, melynek nincs jogi ereje, és bármelyik fél bármikor kiléphet belőle” – tették hozzá a csütörtök reggel aláírt jobboldali vallásos tömb egyezségére utalva, amely szerint az aláíró pártok csakis Netanjahu vezetésével és közösen vesznek részt az új kormánykoalícióban.
Jaír Lapid, a Kék-fehér párt második embere Twitter-üzenetben leszögezte, hogy csak akkor lesz egységkormány, ha Netanjahu visszavonul. Lapid közölte, hogy pártja kormányt alakítana mindenkivel, aki úgy gondolja, hogy „eljött a polgári házasság ideje”, meg kell szüntetni a boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt, támogatja a szombati közösségi közlekedést, aki a korrupció ellen van, valamint meg akarja változtatni a választási törvényt úgy, hogy „ne lehessen háromhavonta választásokba rángatni” az országot.
Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk párt vezetője, Benjámin Netanjahu egykori szövetségese, jelenlegi politikai ellenfele lett a keddi választások után a jobb- és a baloldali tömb között a mérleg nyelvének szerepét betöltő politikus. Felszólította Netanjahut, hogy üljön le vele és Beni Ganz-cal, és hozzanak létre egy széles, liberális nemzeti kormányt Izrael jövője érdekében.
Névtelenül nyilatkozó Likud-vezetők a Jediót Ahronót című újsággal csütörtökön azt közölték, hogy a Likud magas rangú politikusai csak akkor fognak Netanjahu ellen fordulni, ha kudarcot vall a kormányalakítással.
(MTI)