Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az előterjesztés elfogadásához minősített többség kellett.
Az ukrán parlament ma megszavazta azt a határozati javaslatot, amellyel Volodimir Zelenszkij elnök kezdeményezésére rendkívüli hatállyal, azaz mandátumának lejárta előtt meneszti a teljes központi választási bizottságot (CVK).
Az előterjesztés elfogadásához minősített többségre, azaz legalább 300 szavazatra volt szükség a 450 fős törvényhozásban, tehát a Zelenszkij mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) frakciója egyedül nem volt hozzá elegendő. Végül 341 képviselő támogatta az indítványt, viszont a Petro Porosenko vezette Európai Szolidaritás és a Szvjatoszlav Vakarcsuk Hang elnevezésű pártjának frakciójából senki sem szavazta meg.
Zelenszkij szeptember 9-én juttatta el a parlamenthez azt a dokumentumot, amelyben kezdeményezte a CVK menesztését, amit azzal indokolt, hogy a testület több alkalommal hozott helytelen, időnként politikailag elfogult döntést. Ennek alátámasztásául felrótta a bizottságnak, hogy 28 képviselőjelölt regisztrálását megtagadta a júliusban megtartott parlamenti választásokra.
(MTI)