A pár napja elfogadott tervezetet Szászország nyújtotta be idén júniusban. Sebastian Gemkow (CDU) szász tartományi igazságügyi miniszter azt nyilatkozta a tervezet elfogadásáról, hogy az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok védelme az Európai Unió alapját képező alapértékek. „Nem engedhető meg, hogy az EU jelképeit megsértsék, amire egyre gyakrabban kerül sor.” – fogalmazott. Ahhoz, hogy a tervezet életbe lépjen, a szövetségi kormánynak jóvá kell hagynia, majd az alsóházának, a Bundestagnak is meg kell szavaznia.
A javaslat a hivatalos indokolás szerint egy hézagot kíván pótolni, hiszen a hatályos német büntető törvénykönyv jelenleg a nemzeti és a külföldi jelképek védelméről rendelkezik. Ezt egészítené ki a jelenlegi törvényjavaslat az európai jelképek védelmével. A tervezet alapján a tényállás akkor valósul meg, ha valaki nyilvános helyre kitett zászlót eltávolítja, megrongálja, használhatatlanná vagy felismerhetetlenné teszi. Védelemben részesíti továbbá az európai himnuszként emlegetett Beethoven Örömódát is.