Újabb kihallgatásra idézte be Petro Porosenko volt elnököt augusztus 12-re az ukrán Állami Nyomozó Hivatal (DBR) – közölte szerdán Makszim Bilouszenko, a hatóság sajtóosztályának vezetője.
Az illetékes az Ukrinform ukrán hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ezúttal a volt ukrán államfőt abban az ügyben hallgatják ki, hogy „történt-e adófizetés elkerülése”, amikor megvette a Prjamij hírtelevíziót. Korábban Porosenkót tanúként hallgatta ki a nyomozó iroda július 25-én egy üzemeladással kapcsolatos pénzmosási gyanú miatt. Akkor a volt elnök újságírók előtt kijelentette, hogy ellene a DBR nem folytat semmilyen eljárást. Roman Truba, a nyomozó iroda vezetője ugyanakkor ezt cáfolta, mondván, hogy 11 olyan bűnügyben folytat vizsgálatot az általa vezetett szerv, amelyben Porosenko valamilyen formában érintett.