Nem lazsálnak a magyar Gripenek a Baltikumban

2019. augusztus 14. 21:25

Több mint 370 felszállást hajtottak végre az elmúlt három hónapban.

2019. augusztus 14. 21:25

Május óta már több mint 40 éles riasztásuk volt a Magyar Honvédség Gripenjeinek a balti légtérben – közölte kedden Ugrik Csaba, a Magyar Honvédség Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegységének parancsnoka. A litvániai Siauliai repülőtéren tartott keddi médianapon fél nap alatt két éles riasztásuk volt a magyar katonáknak.

A dandártábornok kifejtette: a magyar repülők az eltelt több mint 3 hónapban több mint 370 felszállást hajtottak végre, és több mint 400 repült órát teljesítettek. A balti légtérvédelem során feladatuk egyebek mellett azon repülők azonosítása, amelyek nem adták le repülési tervüket, nem tartották a kapcsolatot az illetékes repülésirányítással, illetve nem működtetnek a gépen válaszjeladót. A magyar Gripenek feladata az is, hogy a Baltikumban állomásozó erőknek támogatást biztosítsanak, s általában jelenlétükkel erősítsék a helyi lakosság biztonságérzetét.

A Magyar Honvédség megerősítői erői a spanyol légierő és az angol királyi légierő. Mint Ugrik Csaba elmondta, a megerősítő erők akkor jelentek meg a Baltikumban, amikor Oroszország annektálta a Krím félszigetet. A riasztások során a magyar Gripenek több szállító- és felderítőgépet is elfogtak a nemzetközi légtérben. Köztük An-24-est, An-26-ost, Tu-214R-t, IL-18-ast, IL-38-ast, IL-76-ost is. Mindemellett orosz bombázók és vadászbombázók is többször megfordultak a légtérben, köztük SZU-24M-es, SZU-27P, SZU-30SM és SZU-35S.

A dandártábornok felidézte: a 3 balti ország – Litvánia, Lettország és Észtország – nem rendelkezik vadászrepülőkkel. Így 2004 óta – amióta a balti államok beléptek a szövetségbe – a NATO látja el a Baltikum légtérvédelmét. A NATO tagországok felváltva biztosítják a légtérvédelmet. Magyarország 2015 szeptembere óta másodszor vesz részt a feladatban. A Magyar Honvédség 96 emberrel és 2 JAS 39-es Gripennel, továbbá két szintén felfegyverzett készenléti géppel látja el a szolgálatot. A balti légtérvédelem biztosítása mellett nemzetközi gyakorlatokon és kiképzéseken is részt vesznek a magyar katonák a Baltikumban – fejtette ki a parancsnok.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami
2019. augusztus 15. 16:11
Jó ez a Gripen, csak kevés.Dél-Afrikának van 12db leállitva, mert nincs pilóta.Át kell venni.És készülmi kell az E tipusra.
Kanóc
2019. augusztus 14. 22:39
Miniszteroru megáldotta őket...
Akitlosz
2019. augusztus 14. 21:38
Komolytalan játéklégierő. Teljes magyar légierő elégtelen csupán Magyarország védelméhez is, erre még kölcsön is adják külföldre a gépeket.
gecisbugyi
2019. augusztus 14. 21:34
Verik kifele a benzint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!