Most már légdeszkán is átrepülték a La Manche-t

2019. augusztus 04. 16:40

Harminchat kilométer repülés után földet ért Angliában egy francia feltaláló.

2019. augusztus 04. 16:40

Sikerült másodszori próbálkozásra Franky Zapata francia feltalálónak átrepülnie a La Manche-csatornán saját készítésű hoverboardjával – jelentették hírügynökségek.

A 40 éves férfi vasárnap reggel szállt fel a francia Sangatte-ból öt kis sugárhajtású hajtóművel felszerelt „légdeszkáján” állva, az út felénél kerozinnal utánatöltötte az üzemanyagtartályát, és nagyjából húsz perccel az indulás után – 36 kilométeres utat megtéve – biztonságosan landolt a La Manche-csatorna túloldalán, a Dover melletti Saint Margeret's Bay partján. Zapata szerint a légdeszka óránkénti 160-170 kilométeres sebességgel száguldott a csatorna felett.

„Az utolsó öt-hat kilométert valóban élveztem... Hogy ezt történelmi esemény-e vagy sem, nem én döntöm el, majd az idő megmondja. Három éve építettünk egy gépet... és most átkeltünk a csatornán. Ez őrület!” – mondta megérkezése után Zapata, örömkönnyekkel küszködve. A hírügynökségek által „repülő embernek” becézett Zapata július 25-én is tett egy kísérletet erre, de amikor a tankoláshoz le akart szállni az őt váró hajó fedélzetére, a tengerbe esett. Gyorsan kihalászták, nem sérült meg, de „nagyon bosszús volt” – mondta csapatának egy tagja.

A Guinness 2016-ban hitelesítette Zapata világrekordját, akkor majdnem 2,3 kilométert tett meg a repülő deszkán, megdöntve a korábbi 275,9 méteres csúcsot. A Flyboard Air a feltaláló szerint 150 méteres magasságig tud emelkedni és óránként 140 kilométert tesz meg.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tudjisten
2019. augusztus 06. 08:42
Unokáink ilyenekkel fognak közlekedni. Földön, vízen, levegőben! Remélem, környezetkímélő üzemanyaggal! (Nem kell azonnal fegyverekre gondolni.)
duzur
2019. augusztus 05. 11:08
Elképesztö ! Ikarusz csak ámul odafönt :-)
alex44
2019. augusztus 04. 22:01
mint egy régi filmcím, Viva Zapata.
Tidal_wave
2019. augusztus 04. 19:50
Egyfelől szeretnék grartulálni Zapata úrnak ezért a nagyszerű találmányért, a Jet Ski világbajnokság után beírta magát a történelembe, ő a XXI. század Louis Blériot-ja. Másfelől felhívnám a figyelmet, hogy ez az eszköz nagyszerű lehet azok kezében, akik Afrikából importálni akarják a migránsokat, feleslegessé téve a hajókat. Ennek bizony következményei lesznek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!