Könyvajánló: a kelet-közép-európai politikai gondolkodás

Trencsényi Balázs és Maciej Janowski a CEU oktatói, Monika Baar a University of Leiden történésze, Maria Falina a University College Dublin óraadója és Michal Kopecek a prágai Institute of Contemporary History kutatója nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy feltérképezzék a kelet-közép-európai (politikai) gondolkodás lényegét. Így született meg A History of Modern Political Thought in East Central Europe című kötetük, amely idén tavasszal jelent meg angol nyelven.

Kelet-Közép-Európa sohasem másolta a nyugati politikai gondolkodást

A kétkötetes könyv első része a 19. századi kelet-közép-európai politikai gondolkodás történetét igyekszik új megvilágításba helyezni. A szerzők szerint az eddigi – elsősorban Nyugaton készült – ilyen jellegű munkák túlságosan orientalista szemléletűek voltak. Vagyis azzal a hipotézissel éltek, hogy Kelet-Közép-Európa egy Nyugat-Európától elkülönült entitás a kontinensen; így pedig a politikai gondolkodás különböző helyi irányzatai is csupán elnevezésükben hasonlítottak az eredetiekre. A szerzők szerint azonban ez koránt sincs így. A térség egyértelműen szerves része Európának, és tevékenyen vett részt a kontinens politikai gondolkodásának fejlesztésében.

Az orientalista szemlélet annyiban tartható, hogy a térség államai számára mindig Nyugat-Európa jelentette az intellektuális referenciát. Ez azonban azt jelentette, hogy Európa nyugati fele egyszersmind ellenpont is volt. Kelet-Közép-Európa politikai gondolkodása tehát ugyan mindig is a nyugati irányzatokat vette alapul, de a saját társadalmi és gazdasági adottságai között értelmezte és alakította azokat. Az politikai gondolkodás értelmezési keretetét pedig tovább bővíti, hogy a térség államai mind valamilyen birodalom részét alkották, ezért a politikai gondolkodás is a felülről érkező, illetve az nemzeti szintről kiinduló gondolatok szintéziseként formálódott.

A sajátos történelmi helyzet saját liberális és konzervatív megközelítést eredményezett

Ez a dinamika azonban azt is eredményezte, hogy sok esetben egy-egy ideológiai irányzat teljesen új tartalommal telt meg a térségünkben. Jó példa erre a napóleoni háborúk és az 1848-as forradalom között megszilárdult nemzeti liberális és konzervatív legitimista álláspont merőben új értelmezése. A térség államai számára a forradalmak sikertelensége egyértelműen feleslegessé tette a Nyugat-Európában jól alkalmazható politikai gondolatokat. Kelet-Közép-Európának olyan gondolati keretrendszerre volt szüksége, amely egyszerre vezet a birodalom vezetőivel való kiegyezéshez és a nemzeti érdekek lehetőségekhez mérten történő legjobb képviseletéhez. Az 1870-es évektől kezdve a liberalizmus és a konzervativizmus egymáshoz való viszonyát is újraértelmezték a térség államai. Ebben az időszakban a nemzeti liberalizmus a nemzeti kisebbségek önrendelkezési jogának megerősítését jelentette, míg a frissen átalakuló konzervativizmus nemzeti jelleget öltött, és a birodalmak nagyobb, ám nem vezető pozícióban lévő nemzeteinek fő ideológiájává vált – miközben a legitimista állásponttól is távolabb került. A nagy háború időszaka már ismét más formában értelmezte újra a térségben a politikai gondolkodást. A liberális gondolkodás immár a térség politikai integrációjának új útjait kereste (elsősorban a Magyar Királyság területén), míg a konzervativizmus háttérbe szorult, és erőteljes nacionalizmus vette át a helyét (a Magyar Királyság területén élő kisebbségek, illetve Lengyelország területén).