Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Hagyományőrzők és népi viseletű román nacionalisták emlékeztek meg vasárnap a száz évvel ezelőtti történtekről.
A Főtér tudósítása szerint néhány száz román nacionalista a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű civil szervezet szervezésében felvonulással emlékezett meg arra, hogy száz évvel ezelőtt, 1919. augusztus 4-én bevonult a román királyi hadsereg a magyar fővárosba.
Mint írják, ennek a szervezetnek a vezetője az a Mihai Tîrnoveanu, aki egyik szervezője volt az úzvölgyi temető elleni román akciónak, és július 7-én ugyancsak ő szervezet tüntetést Bukarestben a magyar nyelvi jogok bővítése ellen.
Szerencsére a vasárnapi rendezvényen részt vevő néhány száz fő egy, „A Trianon felé vezető út Budapesten át vezet” feliratú molinón kívül tartózkodtak a gyalázkodástól. A Főtér beszámolója szerint a résztvevők egy része népviseletben, mások korabeli egyenruhákban, román zászlókkal masíroztak, amibe még egy kis kormányellenes demonstráció is belefért.