Antik szobor mellett olasz költő versét szavalta el Spacey

2019. augusztus 04. 17:35

Hatalmas meglepetésben volt része egy római múzeum közönségének.

2019. augusztus 04. 17:35

Egy kihasznált, majd cserbenhagyott bokszolóról szóló verset szavalt el egy antik görög szobor mellett a Római Nemzeti Múzeumban a férfiak szexuális zaklatásával vádolt kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, Kevin Space, aki két év után először lépett a nyilvánosság elé.

A botrány nyomán kegyvesztetté vált színész Gabriele Tinti kortárs olasz költő költeményét mondta el a Palazzo Massimóban lévő múzeum egyik legszebb műve, a pihenő ökölvívót ábrázoló görög bronzszobor mellett pénteken este egy előre be nem jelentett performansz keretében. A múzeum név megnevezése nélkül harangozta be a honlapján, hogy egy kétszeres Oscar-díjas személyiség olvas fel Tinti műveiből „egy ritka esti rendezvényen”.

A The Daily Beast amerikai hírportál római tudósítója, Barbie Latza Nadeu szerint négy újságírót hívtak meg az eseményre azzal az ígérettel, hogy interjút is készíthetnek a 60 éves Spaceyvel, de erre végül nem kaptak lehetőséget. Latza Nadeu tudósítása szerint a teremben lévők szóhoz sem jutottak a döbbenettől, miután meghallgatták a színész bűnbánattól mentes szónoklatát. Mire a meghívottak előtt véget ért a performansz a kicsiny teremben, odakinn nagyobb tömeg gyűlt össze, és Spacey előttük is elismételte a kifacsart bokszoló sirámait.

A 38 éves Gabriele Tinti múzeumok számára ír verseket, amelyek egy-egy műalkotáshoz kapcsolódnak. Mint a Daily Beastnek elmondta, a megfáradt, számkivetett ökölvívó előtt tisztelgő költeményt még jóval a hollywoodi zaklatási botrányok előtt írta, s bár egy barátján keresztül valóban elküldte Kevin Spaceynek, eszébe sem jutott, hogy a színész valaha is nyilvánosan elszavalja az erősen áthallásos verset.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tailor
2019. augusztus 05. 18:11
ez már a bünti ?
Kandeláber
2019. augusztus 05. 15:44
Verselés közben Coca-Colát kortyolt.
atila68
2019. augusztus 05. 10:58
Sok gyökér miatt megszakadt minden idők egyik legsikeresebb sorozata.
komik
2019. augusztus 05. 09:53
Kevin Space?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!