Rengeteg műtárgyat foglaltak le egy nemzetközi akcióban

2019. július 29. 18:58

Az Operation Pandora III. nevű akció keretében mintegy 18 ezer műtárgyat foglaltak le és 59 gyanúsítottat állítottak elő.

2019. július 29. 18:58

A spanyol rendőrség által koordinált és az Europol, az Interpol és a Vámigazgatások Világszervezete (WCO) által támogatott akcióban 29 ország vett részt. Az Europol hétfői közlése szerint 2018. október 22. és 30. között aukciósházakat, művészeti galériákat, múzeumokat és magángyűjteményeket, valamint kikötőket, repülőtereket és határátlépőket ellenőriztek. Régészeti helyszíneken is végeztek nyomozásokat, emellett 169 gyanús weboldalt is megvizsgáltak a nyomozók.

Vincent Kriegs-Au, a WCO szóvivője azt mondta, hogy taktikai okokból konkrétabb részleteket nem árulhatnak el az eredményekről. Az Europol ellenben nyilvánosságra hozott néhány eredményt: egyetlen akció keretében a spanyolországi csendőrség tízezer régészeti leletet, a holland rendőrség pedig egy több mint 25 éve Németországban ellopott, 15. századi Bibliát foglalt le. A román nyomozók 128 antik római katonai felszerelést találtak.

Képünk illusztráció.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwrtzq
2019. július 29. 21:58
"A spanyol rendőrség által koordinált" szép volt Torrente!
HåkanHåkansson
2019. július 29. 19:11
És a honvédő háború során elrabolt műkincsek mikor kerülnek vissza haza Magyarországra, mert jogtalanul lettek hadisarcként elszállítva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!