Egy kislány nagy harca

„Sziasztok, Gréta vagyok. Egy nagyon aranyos svéd kislány vagyok, pontosabban csak nagyon aranyos lennék, de a tevékenységetek miatt mostanában kizárólag dühös és szomorú arcot vághatok, ha kamerák vannak a közelben, mert ezt mondták nekem a nálam sokkal okosabb bácsik, akik felkarolták nemes ügyemet.

Most éppen Normandiába tartok, ahol 75 évvel ezelőtt sorsdöntő események zajlottak, és az a feladatom, hogy erre, pontosabban az eddig át nem gondolt szegmensére emlékeztessem ezt a csúnya, önző, gonosz fogyasztói világot. Vonaton ülök, pontosabban fekszem, mert ez a legkörnyezetbarátabb közlekedési forma, így mindenkinek, aki egy kicsit is jónak szeretné érezni magát, kötelessége ezzel utaznia. Szélsebesen robog el mellettünk a zord fenyvesekből álló északi táj. Utolsó képek ezek, hiszen nemsokára minden fenyőfa megfő a trópusi hőségben, amelynek az idei lokális hidegrekordok a tudományos előhírnökei.

Mivel a kedvemért kizárólag vízerőműben termelt árammal repíti mozdonyunk a vonatot, ezért egyáltalán nem kell leszállnom. Nemsokára elérjük az Öresund hidat, amelyen szerencsére gond nélkül át tudok majd kelni Dániába, ahogy ugyanez már szélenergiából is lehetséges, szóval ott kicsit mosolyogni is fogok majd. Mivel repülőt és motoros hajót egyáltalán nem használhatok, ezért nagy segítség ez nekem. Születésem előtt még át kellett volna vitorlázni a szoroson, hogy jó ember maradhassak.

Bajban csak a dán-német határon leszek, amely nagy szerencsémre most délebbre van, mint amikor a németek még nem voltak ennyire jó, mondhatnám megjavult emberek. Ott sajnos le kell szállnom majd a vonatról, mivel a német elektromos hálózat a felhős idő miatt sajnos nem tudta nekem garantálni a bioáramot. A barnaszén sajnos elfogadhatatlan számomra, a francia atomerőművelből meg azért nem kell ilyesmi, mert 30 éve felrobbant Putyin, egyik teljesen más atomerőműve, szóval borzasztó veszélyesek is. Berlinben egyébként helyi fiatalok várnak engem, akik nagyon szeretnek, mondhatni rajonganak értem.

A rövid berlini kitérő után riksán közelítem majd meg Normandiát. Ajánlották a népszerű helyi közlekedési eszközt, a tevét is, de mivel vegán vagyok, ez teljességgel kizárt. Normandiában egy csomó öreg bácsi vár rám, és már fel is készültem a szokásosra, de az engem patronáló bácsik azt mondták, hogy ez most nem olyan lesz. Ezek a bácsik egykoron katonák voltak, és partraszálltak ott, ahova én most megyek. Itt azt mondják, tisztelet és megbecsülés övezi őket, amiért régen ott harcoltak. 

Az én feladatom az lesz, hogy rádöbbentsem őket és a világot arra, mennyi bűnt és hibát is követtek el valójában!”