Mike Pence: Az Egyesült Államok maximális nyomást gyakorol Iránra

2019. július 08. 20:40

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megerősítette, hogy Irán megkezdte az atomalku által engedélyezett szint feletti urándúsítást.

2019. július 08. 20:40

Washington továbbra is „maximális nyomást” gyakorol Iránra – hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök a Christians United for Israel (Keresztények Egységesen Izraelért) nevű cionista keresztény szervezet tanácskozásán hétfőn.

„Iránnak nem szabad összetévesztenie az amerikai visszafogottságot az amerikai eltökéltség hiányával” – fogalmazott Pence a washingtoni konferencián. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok és hadereje felkészült az amerikai érdekek és amerikai állampolgárok védelmére a térségben. 

Továbbra is nyomást gyakorolunk az iráni gazdaságra – hangsúlyozta, és megismételte az ismert kormányzati álláspontot, miszerint az Egyesült Államok elkötelezettannak biztosítására,  hogy Teherán ne tehessen szert atomfegyverre. Pence a 2015-ben kötött többhatalmi iráni atomalkut – amelyet Washington 2018 tavaszán egyoldalúan felmondott – „katasztrofálisnak” minősítette. 

Az amerikai alelnök ugyanakkor leszögezte, hogy az amerikai kormány nem akar háborút Iránnal. „Tárgyalni akarunk, figyelni akarunk, de Amerika nem fog meghátrálni” – mondta. A Christians United for Israel  az Egyesült Államok legnagyobb Izrael-barát keresztény szervezete. 1992-ben alapította John Hagee texasi baptista tiszteletes.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megerősítette a megengedett szint feletti dúsítást

Megerősítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn, hogy Irán megkezdte a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött atomalku által engedélyezett szint feletti urándúsítást.

Az ügynökség ellenőrei július 8-án igazolták, hogy Irán 3,67 százalékos szint felett dúsít uránt" - közölte az ENSZ atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szakosított szervezetének szóvivője az AFP francia hírügynökség jelentése szerint. Teherán vasárnap jelentette be, hogy - válaszul az amerikai szankciók visszaállítására - legalább 4,5 százalékosra dúsít uránt.

Egy másik szóvivő a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy Amano Jukija, a NAÜ vezérigazgatója arról tájékoztatta a szervezet kormányzótanácsát, hogy az ellenőrök megerősítették: Irán 3,67 százalék feletti szinten dúsít U-235 uránt. A tagállamoknak elküldött jelentés szerint az NAÜ online monitoring rendszerrel és a hétfőn elemzésre vett minták segítségével igazolta a dúsítási szintet.

A NAÜ július 1-én megerősítette, hogy Irán kismértékben meghaladta a gyengén dúsított urániumkészlet engedélyezett szintjét, amelyen a szerződés 300 kilogrammban határoz meg.

Az iszlám köztársaság május elején jelentette be, hogy fokozatosan visszavonja a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ha a többi aláíró ország nem teszi lehetővé a gazdaságát fojtogató amerikai szankciók megkerülését.

2018 májusában Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az iráni atomprogram szigorúan polgári jellegét a NAÜ ellenőrzésével garantálni hivatott megállapodást.

Teherán mindig is tagadta, hogy atombomba előállítására törekedne, és hétfőn jelezte, hogy mintegy 5 százalékos szintű dúsításra törekszik, amely jóval alatta marad a katonai célú felhasználáshoz szükséges 90 százalékos dúsítottságnak.

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az iráni atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán ellen elrendelt szankciókat.

Az atomalku Irán részéről történő megszegését szerdán a NAÜ kormányzótanácsa rendkívüli ülésen tárgyalja majd a szervezet bécsi székhelyén.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
RollsRoyce
2019. július 13. 06:54
Észak Koreának van , Pakisztánnak van ... Iránnak nincs , Irán csak dúsítgatja az uránt. Jaj kérem , ne tessenek már viccelni !
luzitanxaver
2019. július 09. 12:03
Felettébb aranyos ez az "előre közlöm az étteremben, hogy nem fizetek, aztán meg elkezdem verni az asztalt, hogy a pincér miért nem hajlandó kihozni a rendelésemet" hozzáállás. Közben meg jól láthatóan pörgetem a stukkeromat, hátha lesz valaki, aki beszól. És nagyon szimpatikus is.
Mystes
2019. július 08. 22:00
vicces, hogy pont az amerikaiak akarják megmondani, hogy kinek lehet atomja. eddig ugyanis csak ők alkalmaztak -civilek ellen!- atomfegyvert. hogy b@sszák meg a krv anyjukat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!