Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az elnök eddigi nyilatkozatai alapján feltehetően szakértői kormányt szeretne felállítani.
A kormányalakításhoz valószínűleg koalíciós partnerre lesz szüksége Volodimir Zelenszkij pártjának, amely az előzetes eredmények szerint megnyerte a vasárnapi ukrajnai parlamenti választást – mondta Fedinec Csilla Ukrajna-szakértő hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eddigi kijelentései arra utalnak, hogy szakértői kormányt szeretne felállítani, és olyan pártokkal nem szívesen köt szövetséget, amelyek eddig fontos szerepet játszottak az ország életében.

Azt mondta, a központi választási bizottság eddig a szavazatok 30 százalékát dolgozta fel, ami szerint Zelenszkij Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártja 43 százalék körüli eredménnyel vezet. Ez alapján egyértelmű, hogy a többi parlamentbe jutó párt nem közelíti meg Volodimir Zelenszkij pártjának népszerűségét – fűzte hozzá.
Egyelőre bizonytalan, hogy a parlament felét kitevő egyéni körzetekben milyen eredmények születnek, de Volodimir Zelenszkij pártjának mindenképpen nagyon erős pozíciója lesz az ukrajnai parlamentben – értékelt Fedinec Csilla.
(MTI)