Hunt még tárgyalni szeretne
Jeremy Hunt kijelentette: ő is ugyanolyan elszántsággal törekszik az október 31-i kilépésre, mint Johnson.
A külügyminiszter szerint ugyanakkor a politikába vetett bizalom már akkor sérült, amikor nem teljesült az eredeti, március végi Brexit-határidő. Éppen ezért minden politikusnak, „beleértve Borist is”, csak akkor szabad ígéreteket tennie, ha teljesen bizonyos abban, hogy ezeket az ígérteket be is tudja tartani – mondta Hunt.
Jeremy Hunt már a múlt héten, a vezetőválasztási kampány elején bejelentette, hogy ha ő lesz a következő brit miniszterelnök, háromheti tárgyalási időszakot jelöl ki az Európai Unióval, és ennek leteltével, szeptember 30-án véleményt alkot arról, hogy van-e reális esélye egy olyan új kilépési egyezménynek, amelyet a londoni alsóház elfogadna.
Hunt közölte: ha úgy ítéli meg, hogy van erre esély, akkor arra fog törekedni, hogy még az október végi Brexit-határidő előtt végig lehessen vinni az erről szóló tárgyalásokat, és az egyezményt parlamenti szavazásra lehessen bocsátani.