A volt brit külügyminiszter, aki tavaly azért távozott a külügyi tárca éléről, mert túl enyhének találta Theresa May kormányának brexit-stratégiáját, elismerte a vasárnap közölt interjúban, hogy vannak néhányan olyanok is, akik ki akarnak ugyan lépni az EU-ból, de tartanak a megállapodás nélküli brexittől. Johnson szerint azonban az ő félelmeik eltúlzottak.
Versenytársa, Jeremy Hunt a kampányban tett nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha semmi esély nem mutatkozik az EU-val novemberben elért, a londoni alsóház által azonban eddig háromszor elutasított brexit-megállapodás újratárgyalására október 31-ig, akkor nehéz szívvel ugyan, de ő is kész lenne megállapodás nélkül kivezetni Nagy-Britanniát az EU-ból.
Az ellenzéknek semmi sem jó
A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor folyamatosan napirenden tartja az új konzervatív kormány elleni bizalmatlansági indítvány beterjesztésének lehetőségét megállapodás nélküli brexit esetére.
Barry Gardiner, a Labour árnyékkormányának külkereskedelmi miniszterjelöltje a Sky News brit hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: a párt által megkeresett brit üzleti szervezetek kivétel nélkül úgy nyilatkoznak, hogy a rendezetlen kilépés katasztrófával érne fel a brit gazdaság teljesítménye és a foglalkoztatottság szempontjából.