Az interjú az NBC Találkozz a sajtóval című, szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában kerül adásba, de a televízió már pénteken este részleteket hozott nyilvánosságra belőle. Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni Teheránnal, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez. Igaz, hozzáfűzte: Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.
Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy Washington nem indítja meg a csapásokat iráni célpontok ellen. Mint elmondta: a légtérben nem voltak repülőgépek – feltételezhetően polgári, utasszállító gépekre célzott –, de attól tartott, nagyon hamar megjelenhettek volna. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal.
„Mielőtt nekiindulunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg?” – idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet. A tábornokok, akiket az elnök nem nevezett meg, 150 várható halálos áldozatot említettek.