Megkérdeztem, hányan halnának meg

2019. június 22. 10:06

Az iráni célpontokra mért válaszcsapás nem lett volna arányos válasz.

2019. június 22. 10:06
Donald Trump
Twitter

„Obama elnök egy kétségbeesett és borzalmas alkut kötött Iránnal – 150 milliárd dollárt adott nekik, és még 1,8 milliárd dollárt KÉSZPÉNZBEN! Irán nagy bajban volt, ő pedig kihúzta őket a csávából. Szabad utat engedett nekik a nukleáris fegyverekhez. Ahelyett, hogy köszönetet mondtak volna, Irán azt üvöltözte, hogy halál Amerikára. Én felmondtam a Kongresszus által jóvá nem hagyott alkut, és súlyos szankciókat vetettem ki Iránra. Mára sokkal gyengébbek, mint elnökségem kezdetén voltak, amikor hatalmas problémákat okoztak az egész Közel-Keleten. Tönkrementek! Hétfőn lelőtték egy pilóta nélküli drónunkat, ami nemzetközi vizek felett repült. Már minden készen állt arra, hogy három különböző iráni célpontra válaszcsapást mérjünk, amikor megkérdeztem, hányan fognak meghalni. Százötvenen, uram, válaszolt egy tábornok. Tíz perccel a támadás előtt leállítottam az akciót, úgy véltem, nem lenne arányos válasz ez egy pilóta nélküli drón lelövésére. Nem hajt a tatár, újjáépítettük a hadseregünket, készen áll a bevetésre, és messze a világ legjobb hadereje. A szankciók érzékenyen érintik Iránt, és további szankciókat vetettem ki rájuk tegnap este. Irán SOHA nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel, nem fenyegetheti az USA-t, sem a VILÁGOT!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sgt.ELIAS
2019. június 23. 06:39
" Irán SOHA nem rendelkezhet nukleáris fegyverekkel " MIÉRT IS ? Mert a kurva USA így akarja ????
Robur
2019. június 22. 12:30
Ez most játsza az agyát, vagy tényleg ilyen hülye?
golyakalifa
2019. június 22. 12:07
Timing is everithing!-mondják Amerikában... Kérdezz előbb-adj parancsot bombázásra később! Még azt is szokják mondani arrafelé:-mérj kétszer,vágj egyszer! Ezekhez a világbékét őrző igazságokhoz PhD sem kívántatik, Mr President.
bluszkáj
2019. június 22. 12:00
Még mielőtt még jobban nekiesnétek Trumpnak, gondoljatok bele, hogy mi történt volna, ha Klingonné lenne a Commander in chief. Most csak örüljünk, hogy nem az történt. A magyarázat pedig hihető. Nyilván a tábornokai a harc irányába nyomják, ő ellent tudott álni. Én tisztelem ezért. És volt már egy elnök, aki ellent mondott a bombázást forszírozó hadügynek 61-ben. Az elkerülhetetlen polgári (!!) áldozatokra hivatkozva... Aki kitalálja ki volt, annak egy Kennedy képet ajándékozok ;-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!