Továbbra is kiáll Weber jelölése mellett a CSU

2019. június 21. 12:37

A német sajtó szerint viszont nincs sok esélye az Európai Bizottsági elnöki tisztségének elnyerésére.

2019. június 21. 12:37

Továbbra is kiáll Manfred Weber európai bizottsági elnökké jelölése mellett a bajor politikus pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), a péntek hajnalban véget ért európai uniós csúcstalálkozóról a német sajtóban megjelent első értékelések szerint viszont már nemigen van esélye a tisztség megszerzésére. Az Európai Unió tagállami vezetőinek megállapodás nélkül véget ért brüsszeli csúcstalálkozója „csalódást keltő” – írta Markus Söder bajor kormányfő, a CSU elnöke a Twitteren, hozzátéve, hogy „Manfred Weber az Európai Bizottság demokratikusan legitimált elnöke”, hiszen „ő és az Európai Néppárt (EPP) szerezte a legtöbb szavazatot”.

„Egyértelműen kiállunk Manfred Weber mellett, a szocialistáknak és a liberálisoknak véget kell vetniük a blokádnak, különben saját magát gyengíti a demokratikus Európa” – írta Markus Söder, utalva arra, hogy csütörtökön, az EU-csúcs előtt az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata és liberális frakciója is jelezte, hogy nem szavaznák meg a néppárti Webert bizottsági elnöknek, ha őt jelölné a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács (ET).

„Botrány, amit Weber úrral művelnek, nem ezt érdemli, és én védeni fogom a végsőkig” – értékelte a fejleményt Joseph Daul, az EPP elnöke a Die Welt című lap beszámolója szerint, amelynek alapján a csütörtök nem Weber napja volt, ügye nem áll jól, de még nem veszett el.

A Die Welt rámutatott, hogy nemcsak az EP-ben, hanem az Európai Tanácsban is "blokkolják" egymást az EPP EP-választási csúcsjelöltje mellett kardoskodó és a Weber vezette bizottság gondolatát elutasító erők. Erről Emmanuel Macron francia elnök „gondoskodott”, Angela Merkel német kancellár így elveszítette a francia államfővel folytatott hatalmi küzdelem első fordulóját.

„A Merkel-Marcon mérkőzés állása 0:1” – írta a Die Welt, megjegyezve, hogy „mérgezett a légkör” a német és a francia vezető viszonyában, és Berlinben „bizarr provokációként” élték meg Macron javaslatát, miszerint Weber helyett inkább Merkelt kellene megválasztani bizottsági elnöknek, amely javaslatot a francia államfő annak tudatában tette, hogy a német kormányfő rövidesen vissza akar vonulni a politikából.

Azonban a „brüsszeli bazárban” még nem ért véget az egyezkedés, a Merkel-Macron összecsapás „fináléja” június 30-án lesz, amikor dönteni kellene mind az öt megüresedő uniós vezetői tisztség (bizottsági elnök, ET-elnök, EP-elnök, kül- és biztonságpolitikai főképviselő, az Európai Központi Bank elnöke) betöltéséről.

Egy másik vezető lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint viszont már szinte semmi esélye sincsen Webernek. „Pillanatnyilag valójában csak az szól mellette, hogy a neve hivatalosan még nem került le a napirendről” – írta a FAZ, megjegyezve: árulkodó, hogy Merkel már nem is beszélt róla az EU-csúcs után tartott tájékoztatóján, és azt hangsúlyozta, hogy az ET nem akar „válságot” a tanács és a parlament közötti viszonyban.

Az EP szociáldemokratáinak és liberálisainak „teljes fordulatot” kellene végrehajtaniuk, hogy Weber végül mégis megszerezze a bizottsági elnöki tisztséget, ami az utóbbi napok után nemigen elképzelhető – emelte ki a FAZ.

Hasonlóan értékelte a történteket az ARD országos köztelevízió is, amely Fogyatkoznak Weber esélyei címmel közölt összefoglalót az „EU-s tisztségpóker” állásáról, a Focus Online hírportál pedig Merkelnek nincsenek jó lapjai - hiányoznak az ászok címmel közölt kommentárt, amelyben a szerző, Gabor Steingart kiemelte: a kártyaasztalnál mindenki tudja, hogy „Angela Merkel a legtöbbször blöfföl”, és még sohasem tudott vezető uniós tisztségbe juttatni német jelöltet.

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. június 23. 12:07
"Továbbra is kiáll Weber jelölése mellett a CSU." Ez nekünk tkp. jó. Na'on jó. Tovább megosztódik a német CDU-CSU. Széttrollkodják egymást FRITZÉK frankón. Annál kevésbé köll velük nekünk bibelődni. MER' HGY MEGVÁLASZTANI NEM FOGJÁK AZ ÚGYIS BIZTOS! WÉBER FRÉDI--PESTIESEN SZÓLVA--RÁFARAGOTT A SOMPOLYGÁSRA!
Nobilis de Karatna
2019. június 21. 15:56
Utálat tölt el, ha a CSU- s önelégült seggfejekre gondolok.
péterx
2019. június 21. 15:39
Weber egy szürke kis egér, sokat futkosott, az ellenfeleknél is pedálozva, de semmi olyan gondolata nincs, ami ajánlólevél lehetne számára.
Harangláb
2019. június 21. 15:02
"„bizarr provokációként” élték meg Macron javaslatát, miszerint Weber helyett inkább Merkelt kellene megválasztani bizottsági elnöknek, amely javaslatot a francia államfő annak tudatában tette, hogy a német kormányfő rövidesen vissza akar vonulni a politikából." Miért ne volna jó oda a Merkel, még tudja tartani a vizeletét, nem?!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!