Thomas legfelső bírósági bíró éles véleményben ítélte el a fajnemesítésre használt abortuszt

Indiana állam még tavaly októberben azért fordult az amerikai Legfelső Bírósághoz, hogy változtassa meg azokat az alsóbb fokú bírósági döntéseket, amelyek a magzati élettel és az abortusszal kapcsolatos szabályozást alkotmánysértőnek mondták ki. A szóban forgó szabályok közül az egyik az elvetetett magzat maradványainak kezelése terén a magzat emberi méltóságának védelmét, míg a másik a magzat betegségein, nemén vagy faji hovatartozásán alapuló abortusz tilalmát írta elő.

A törvényi szabályokat az Indiana államban működő Családtervezési Társaság támadta meg a bíróságok előtt arra hivatkozva, hogy azok a jelenlegi precedensdöntések alapján sértik a nők azon jogát, hogy az abortuszt választhassák. Indiana állam fellebbezett a döntéssel szemben azt remélve, hogy a konzervatív többségű Legfelső Bíróság elsőként ebben az ügyben fog az abortusz alkotmányjogi megítélését illetően dönteni. Ez a remény azonban szertefoszlott, amikor a Legfelső Bíróság egyhangú döntésében röviden megváltoztatta az alsóbb fokú bíróság döntését a magzat emberi méltóságának kérdését illetően, míg az abortusz tilalmának kérdését illetően nem vizsgálta meg az ügyet érdemben, vagyis az alkotmányellenességet megállapító alsóbb fokú döntések hatályban maradtak. A döntés indokai szerint a kérdésben a Legfelső Bíróság addig nem foglal állást, míg ellentétes irányú fellebbviteli döntés nem születik, vagyis amíg ez a jogegység megőrzése érdekébe nem válik szükségessé.

Clarence Thomas ugyanakkor egy húszoldalas párhuzamos véleményt csatolt a Legfelső Bíróság döntéséhez, amelyben a fajnemesítésre használt abortusz történetét és tanulságait vette szemügyre. Ebben úgy foglal állást, hogy „az államnak különösen súlyos érdeke fűződik ahhoz, hogy megakadályozza, hogy az abortusz jelenkori fajnemesítés eszközévé váljon”. A párhuzamos vélemény felidézi a fajnemesítés szomorú történetét, valamint az abortusz ahhoz kapcsolódó legalizálását Amerikában. A 20. század elejétől a második világháborúig tartó időszakban a progresszív korszak meghatározó gondolatának számított a „nemkívánatos génektől” való megszabadulás. Maga a Legfelső Bíróság pedig az 1927-es Buck kontra Bell döntésében lényegében alkotmányosnak ismerte el ezt az elvet, amikor kimondta, hogy Carrie Buck állítólagos gyengeelméjűségével összefüggő kényszersterilizálása nem sértette alapvető jogait.

Thomas a véleményében párhuzamba állítja mindezt a Családtervezési Társaságot alapító Margaret Sanger gondolataival, akinek a születésszabályozásról hirdetett nézetei nyilvánvalóan vagy vállaltan magukon viselik a fajnemesítés jegyeit. Így például Sanger a különböző születésszabályozási eszközöket kifejezetten fajnemesítési célból népszerűsítette a fekete kisebbség körében. A Családtervezési Társaság későbbi elnöke, Alan Guttmacher pedig már az abortuszt is úgy támogatta, mint a fajnemesítési egyik olyan eszközét, amely kontrollálhatja és javíthatja a lakosság minőségét. Ezzel összefüggésben Thomas úgy fogalmaz a véleményében, hogy „az abortusz támogatói gyakran egészen őszintén kimondják az abortusz fajnemesítési lehetőségeit. Például Guttmacher 1959-ben nyíltan a hangoztatta az abortusz fajnemesítési megfontolásait”.

Thomas álláspontja szerint ez a gyakorlat jelenleg is tetten érhető az ügy alperesének tevékenységében. Sőt, a mai szűrővizsgálatoknak és más egyéb modern technológiáknak köszönhetően a nem kívánt jellemvonásokkal rendelkező gyermek elvetetése egyre könnyebbé válik. Thomas következtetése szerint a faji hovatartozáson, nemen vagy betegségeken és rendellenességeken alapuló abortusz alkotmányos jogként történő elismerése a 20. század fajnemesítési mozgalmainak elképzeléseit részesítené alkotmányos védelemben.

Az összefoglalót Sándor Lénárd készítette.

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.