Több ezer Airbus gépet kellett azonnal leállítani egy szoftverhiba miatt

A szoftverhiba néhány hete kis híján emberéletekbe került.

Németországban szinte már készen állnak a repülésre az Airbus által gyártott katonai repülőeszközök.
A németországi Donauwörthben már közel teljesen kész van az a négy helikopter, ami a magyar kormány által vett 20 darab H145M helikopterből elsőként fog a magyar katonák rendelkezésére állni.
Mint azt a védelmi beszerzésekért felelős kormánybiztosra hivatkozva az Air Base nevű blog megírta, a négy helikopter átadása után kezdődhet a személyzet kiképzése, amire a haramadik negyedévben kerülhet sor.

Ismeretes, egy másik tenderen szintén az Airbus nyert, annak értelmében 16 darab H225 típusú közepes helikopter fog érkezni a Magyar Honvédséghez.

Fotó: Airbus Helicopter