„Bezzegrománia” – újabb területen körözte le Magyarország szomszédját
Egy kutatás bizonyítja, hogy a hazai média által gyakran emlegetett uniós tagállam munkaerő-piaci helyzete sem ad okot büszkeségre.
Napjainkban a versenyképesség egyik legfontosabb meghatározója a digitalizáltság mértéke. A „gig economy”, vagy magyarul „hakni gazdaság” nemcsak a munkaerőpiac struktúráját rendezte át, hanem jogi szempontból is olyan kihívások elé állította a kormányzatokat, amelyek a jövőben még nagyobb súrlódási felületet jelentenek majd az állami szabályozók és a „gig economy” résztvevői között.
A De Stefano − Aloisi − Silberman szerzőhármas szerint se a „munkanélküli társadalom” koncepcióját támogatóknak, se a „technofanatistáknak” nem lesz igazuk a jövő munkaerőpiacával kapcsolatban. Az azonban tény, hogy az online platformon vagy applikáción keresztül rövid távú, alkalmi munkákra jelentkező magánszemélyek száma továbbra is emelkedni fog az eddig tapasztalható trendek alapján – állapítják meg a szerzők. Világszerte egyre több személy kapcsolódik be a „gig economyba”, és választanak olyan alternatív pénzkeresési formákat, mint az Uber és az Airbnb, vagy a külföldön népszerű Deliveroo és TaskRabbit.
A hirtelen jött népszerűségnek és hatalmas mennyiségű profitnak azonban az árnyoldala is kirajzolódott. Ezek a cégek, gazdasági szereplők sok esetben olyan versenyelőnyhöz jutottak, amely által kiszorították a tradicionális elvek mentén működő lokális társaikat, valamint az adófizetés is egyfajta „szürke zónává” változott velük kapcsolatban. A szerzők szerint elismertségük és elfogadottságuk azért kérdőjelezhető meg a mai napig, mert nem tudtak alkalmazkodni se az adott társadalmi, se a jogi környezethez.
Emiatt De Stefano, Aloisi és Silberman programpontokba szedve több lehetőséget is felsorol azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne a „gig economyt” sokkal átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé és megbízhatóbbá tenni. Az első ilyen javaslat, hogy az alkalmazó cégek minden esetben kössenek szerződést a munkavállalókkal. Ez nemcsak azt az üzenetet hordozná magában, hogy az alkalmazottak számára pénzügyi stabilitást nyújt az adott cég, hanem a munkaerő fluktuációját is csillapíthatná. A szerzők második javaslata az, hogy a szerződéskötésen felül egy etikai kódexet is dolgozzanak ki a vállalatok. Ezáltal a kormányzatok is meggyőződhetnének arról, hogy az adott társaságok milyen iránymutatások mentén működnek. További javaslatként merült fel a kifizetés körülményeinek világossá tétele, a „szürke zónából” való elmozdulás igénye, a munkakörülmények kiszámíthatósága, illetve az egyéni vállalkozók védelme.
A „gig economy” ágazatban működő cégek esetében tehát jól láthatóan gyökeres változásra van szükség. A transzparencia biztosítása, a kiszámíthatóság garantálása és az állami szervekkel való együttműködés kulcsfontosságú lesz a jövőben is, emiatt a szerzők azt javasolják, hogy üzleti modelljüket és politikájukat úgy határozzák meg az érintett vállalatok, hogy a nemzeti hatóságokkal se jogi, se etikai összetűzésbe ne keveredjenek.