Meghallgatás
A szenátus igazságügyi bizottsága ezt követően hallgatta meg William Barr minisztert és ez ügyben kívánta volna faggatni őt a képviselőházi bizottság is. Jerrold Nadler, a képviselőházi bizottság vezetője hétfőig adott határidőt Barrnak, és szerdán a bizottság megkezdte a szavazást arról, hogy megindítsa-e a felelősségre vonási eljárást Barr ellen a kérések megtagadásáért.
Sarah Huckabee Sanders szerdán – miközben az igazságügyi bizottságban megkezdődött a szavazás – kifejtette. „az amerikai nép átlát Nadler bizottsági elnök kétségbeesett trükkjén, amellyel el akarja vonni a figyelmet az elnök történelmi léptékű sikereiről és virágzó gazdaságunkról”. Huckabee Sanders leszögezte: sem a Fehér Ház, sem William Barr igazságügyi miniszter nem fog eleget tenni Nadler szerintük törvényellenes és meggondolatlan kéréseinek.
Közben szerdán reggel kiderült: Donald Trump arra utasította Don McGahnt, a Fehér Ház volt jogi tanácsadóját, hogy szintén ne jelenjen meg kongresszusi meghallgatáson.
(MTI)