„Én csak az idős hölgyért aggódtam” – jelentette ki Morrison, „idiótának” nevezve a támadó fiatal nőt és társait, akik rendszeresen háborgatják egyes gazdák birtokait és otthonait. Leszögezte, hogy a hatóságok szigorúan fel fognak lépni az ilyen „banditizmussal” szemben akkor is, ha azt „harcias szakszervezeti aktivisták” követik el, akik akadályozzák munkájukban a kisvállalkozókat és a dolgozóikat. Az idősebb asszony később azt mondta, egy operatőr lökte fel, és nagyon hálás a miniszterelnöknek a segítségért.
Bill Shorten, a balközép ellenzék vezetője az esetet szégyenletesnek nevezte. Hangsúlyozta, hogy Ausztráliában a választások erőszakmentesek. „Az embereknek joguk van békés eszközökkel tüntetni, de bármi, aminél csak felmerül az erőszakosság gyanúja, elfogadhatatlan” – tette hozzá.
Sally McManus, az Ausztrál Szakszervezetek Tanácsának a vezetője bírálta Morrisont, amiért kapcsolatba hozta a tojást dobáló nőt a szakszervezetekkel. Ausztráliában május 18-án tartanak általános választásokat.