Strache nem árulta el, hogy pontosan mivel vádolta a feljelentett személyeket. „A továbbiak tisztázása a nyomozó hatóságok feladata” – mondta.
A bukott alkancellár szerint mások is közreműködhettek a botrány kirobbantásában. Strache hangsúlyozta, hogy a „jogtalanul és titokban felvett videó” célja az volt, hogy az „elképzelhető legnagyobb kárt” okozzák vele. A politikus jelezte: nem tart attól, hogy újabb kompromittáló felvétel vagy hanganyag kerül nyilvánosságra róla.
A volt FPÖ-elnök rámutatott, hogy az Ibiza-videót egyfajta színészi helyzetgyakorlatként kell értelmezni, amelynek során az asszociációs játékhoz hasonlóan szabadon megfogalmazta felmerülő gondolatait, „amelyek ostobák, és kiváltképpen a politikai színtéren teljesen elfogadhatatlanok voltak”.