Intézkedéseket ígért az adófizetők pénzével való takarékoskodásra: többek között korlátoznák a minisztériumok hirdetéseit a parlamenti választásokról, és nem írnának ki pályázatokat tisztségek betöltésére, hogy a tárcák működőképessége biztosítva legyen. Továbbá a választásokig nem fognak új törvényjavaslatokat szakértői vizsgálatra bocsátani vagy a parlamenthez benyújtani.
A párttörvény reformjára vonatkozó követelésekre – amit Margit Kraker számvevőszéki elnök, valamint a Most és a NEOS párt vetett fel – Kurz pozitívan reagált, mondván, hogy pártja nyitott a tárgyalásokra, és mindig is síkraszállt a párttámogatások csökkentése mellett. Kurz „jónak, nyugodt hangulatúnak és tárgyszerűnek” minősítette a tárgyalást.
Bizalmatlanság
Az ellenzéki pártok képviselői megerősítették álláspontjukat a kancellár elleni bizalmatlansági indítvány ügyében. Peter Pilz, az indítványt kezdeményező Most listájának (Liste Jetzt) vezetője mindazonáltal jelezte, hogy hajlandók lennének változtatni a már kész javaslaton, készek több változatot is kidolgozni, ha azok a szociáldemokratáknak (SPÖ) és a szabadságpártiaknak (FPÖ) jobban megfelelnének. Lehet szó egy Kurz elleni, egy Kurz és az ÖVP-miniszterek elleni vagy egy, az egész kormány elleni bizalmatlansági indítványról – mondta. Csak az a fontos, hogy az indítvány sikerrel járjon – tette hozzá.
Sem az SPÖ, sem az FPÖ nem döntött még véglegesen arról, hogy támogatja-e a bizalmatlansági indítványt. Jörg Leichtfried, az SPÖ frakcióvezető-helyettese „bizalomépítő intézkedéseket” sürgetett, amelyeket Kurz szerintük eddig „nagyon elhanyagolt”. Beate Meinl-Reisinger, a bizalmatlansági indítványt kezdettől elutasító Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) párt elnöke arra kérte ellenzéki kollégáit, hogy ne utasítsák el a kormányoldallal folytatott tárgyalásokat.