Cikkajánló: Juncker megerősítette az EP-t mint Tanáccsal szembeni szövetségest

Az Európai Parlament elnöke és a parlamenti frakciók vezetői megerősödtek, de ez felborította az uniós törvényhozást uraló „nagykoalíciót”

Az európai parlamenti képviselőkkel készített interjúkon elhangzottak alapján Bürgin megállapította, hogy az elmúlt öt évben sokkal intenzívebb kommunikáció zajlott az Európai Parlament belső szervezeti egységei, valamint a Parlament és más uniós szervek között. Ennek eredményeképpen jelentősen megnövekedett az Európai Parlament elnökének, illetve az egyes pártcsoportosulásokat képviselő frakcióvezetők súlya a brüsszeli döntéshozatalban. A pártcsoportok között folyó, a korábbi időszakokhoz képest sokkal gyakoribb és részletesebb egyeztetések során azonban a hagyományos baloldali pártokat tömörítő Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselői azonban egyre inkább úgy érezték, hogy befolyásuk jelentősen csökken. Mindennek eredményeképpen a ciklus közepén az S&D lényegében felmondta az informális nagykoalíciót, amelyben az Európai Néppárttal (EPP) közösen irányította a Parlament munkáját. Eme szakítás szimbolikus eleme volt, amikor a baloldali pártcsalád 2017 elején nem támogatta a néppárti Antonio Tajani európai parlamenti elnökké választását (sőt, saját jelöltet indított a választáson), aki így kénytelen volt a konzervatív és euroszkeptikus képviselők szavazataira támaszkodni.

Az Európai Parlament önálló politikai szereplővé vált és a Bizottság természetes szövetségesévé lépett elő az Európai Tanáccsal szemben

A szerző értékelése szerint a szervezeti egységek közti belső, illetve az egyes intézmények közti külső kommunikáció erősödése egyfajta „csapatszellem” kialakulásához vezetett az uniós intézményrendszerben dolgozó emberek között. Ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a parlamenti munkát kiszolgáló Titkárság szerepe is. Bürgin konklúziója szerint a Titkárság szerepkörének és szakértelmének növekedése pedig azt eredményezte, hogy az Európai Parlament egyre nagyobb súllyal tudott fellépni a Bizottság, a Tanács és a Parlament között folyó trialógusban. Az uniós szervek közti kapcsolatok alakulását értékelve pedig a szerző megállapította, hogy a Parlament és a Bizottság között megerősödő horizontális kapcsolatok ahhoz vezettek, hogy a Bizottság és a Parlament egyre inkább egymás szövetségeseként tekintett egymásra a tagállami kormányokkal, illetve a Tanáccsal szemben.