Theresa May ugyanakkor a héten bejelentette, hogy a június 3-án kezdődő héten az alsóház elé terjeszti a Brexit-megállapodásban foglaltak törvénybe iktatását célzó tervezetet. Ez nem ugyanaz az elvi határozati javaslat a Brexit-megállapodás jóváhagyásáról, amelyet az alsóház eddig háromszor elvetett. A júniusban beterjesztendő tervezet jogszabályalkotó célú indítvány lesz, a kilépés törvénybe foglalásának átfogó menetrendjével, jóllehet a tervezet pontos részletei egyelőre nem ismertek.
Közel biztos May júniusi távozása, ha nem lesz igen
Az viszont gyakorlatilag konszenzusos várakozás, hogy ha az alsóház ezt a jogszabálytervezetet sem fogadja el, akkor Theresa May távozik a Konzervatív Párt és a kormány éléről, és ebben az esetben már a nyáron megindul az utódválasztási folyamat. May csütörtökön találkozott a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb, végrehajtói jogkörökkel is felruházott szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság vezetésével és tagságával, hogy megvitassa távozásának várható körülményeit.
A találkozó után Sir Graham Brady, az 1922 Bizottság vezetője tudtatta: megállapodás született arról, hogy Theresa May és ő ismét összeül, amint június elején az alsóház szavaz a Brexit-megállapodás jogszabálytervezetéről, és azon a találkozón véglegesítik a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási menetrendjét.
(MTI)