Van der Bellen arról is beszélt, hogy az új kormány az őszre tervezett előrehozott választásokig lesz hivatalában, ezért nagyobb döntéseket nem hoz, csupán ügyvezetői teendőket lát majd el.
A 69 éves Brigitte Bierlein első felszólalásában azt mondta, hogy néhány órás mérlegelés után úgy döntött, elfogadja a kancellári posztot. Úgy fogalmazott: „Ausztria javára vállalja a felelősségteljes feladatot”. Brigitte Bierlein azt követően az államfőnek és minden osztrák állampolgárnak ígéretet tett arra, hogy mindent meg fog tenni, ami hatalmában áll, hogy méltó legyen a bizalomra.
A kancellár feladata, hogy javaslatot tegyen az új miniszterek személyére. Első felszólalásában Bierlein ismertette, hogy az alkancellári és az igazságügyi miniszteri teendők ellátására az alkotmánybíróság korábbi elnökét, Clemens Jablonert javasolja. A kül- és Európa-ügyi miniszteri feladatok ellátásával pedig Alexander Schallenberget bízná meg, aki jelenleg a kancellária Európa-szekciójának vezetője. Brigitte Bierlein ígéretet tett arra, hogy a következő napokban a többi miniszter személyére is javaslatot tesz az államfőnek.