Az ellenzéki politikus ilyen kis arányú különbség mellett vélhetően aligha fogja elismerni a választás eredményét. Stábjának vezetője, Szerhij Szoboljev már hétfőn közölte, hogy párhuzamosan ők is összeszámlálják a voksokat, és az általuk eddig feldolgozott adatok alapján nem a hivatalban lévő elnök, hanem Timosenko végzett a második helyen.
A jelenlegi feldolgozottság mellett az ország egy megyéjében, a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkban Timosenko nyerte a választást 22,58 százalékkal. A második itt Porosenko lett 21,38 százalékkal, és Zelenszkij csak a harmadik 16,02 százalékkal. Kárpátalján Zelenszkij magasan vezet 38,32 százalékkal, a második Timosenko 15,59, a harmadik pedig Poroseko 11,46 százalékkal.
Az április 21-én esedékes második fordulóba bekerülő két politikus közül, aki több voksot kap, az lesz Ukrajna következő államfője.