Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Minden olyan rabot szabadon bocsátanak, akit az Omar al-Besír megbuktatott elnök idejében bevezetett kivételes törvények értelmében vettek őrizetbe.
Megtartotta első televíziós beszédét szombaton a szudáni átmeneti katonai tanács vezetője, miután találkozott az ellenzék képviselőivel.
Abdel Fattah al-Burhani altábornagy bejelentette, hogy minden olyan rabot szabadon bocsátanak, akit az Omar al-Besír megbuktatott elnök idejében bevezetett kivételes törvények értelmében vettek őrizetbe. A tábornok megerősítette, hogy kétéves átmeneti időszakot követően polgári kormányt hoznak létre. Burhani közölte, hogy a katonai tanács jogkörei a béke és biztonság megteremtésére korlátozódnak majd. Tudatta azt is, hogy feloldják az elődje által bevezetett éjszakai kijárási tilalmat.

(MTI)